A gyerekek úgy tanulnak, hogy figyelnek
Albert Bandura az 1960-as években óvodásokat figyelt meg. A gyerekek azt látták, hogy egy felnőtt egy nagy, felfújható játékbabát kiabálva ütlegel, fellöki és dobálja. Később, amikor a gyerekek egyedül maradtak ugyanazzal a bábuval, sokan szinte ugyanazokat a mozdulatokat ismételték meg.
A kutatás egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a megfigyelt viselkedés könnyen mintává válik. Nem kell külön tanítani a gyereket, bőven elég, ha látja.
A nyári hétköznapokban dől el a legtöbb
Nyáron sok család több időt tölt együtt, ami egyszerre lehet ajándék és kihívás. A meleg, a fáradtság vagy a felborult napirend miatt könnyebben elveszítjük a türelmünket. Egy-egy ingerült szó, hangos vita vagy dühös reakció számunkra talán jelentéktelennek tűnik, a gyerek számára azonban fontos lecke.
Nemcsak azt tanulja meg, hogyan kell veszekedni, hanem azt is, hogy hogyan kezeljük a csalódást, hogyan beszélünk másokról, hogyan kérünk bocsánat, hogyan nyugszunk meg egy konfliktus után.
A jó példát is ugyanígy átveszik
Bandura szociális tanuláselmélete nemcsak az agresszióról szól. Ugyanazzal a természetességgel sajátítják el a gyerekek az együttérzést, az udvariasságot, a türelmet vagy a problémamegoldást is.
Ha azt látják, hogy a szülő mély levegőt vesz, mielőtt reagál, kulturáltan rendezi a nézeteltéréseket, vagy nyugodtan kezeli a váratlan helyzeteket, ezek a viselkedések is beépülnek a saját eszköztárukba.
Nem a tökéletesség számít
Természetesen senki sem marad mindig higgadt. Minden szülőnek vannak rossz napjai. A különbséget sokszor nem maga a konfliktus, hanem annak lezárása jelenti.
Ha a gyerek azt látja, hogy egy vita után bocsánatot kérünk, megbeszéljük a történteket, és helyreállítjuk a kapcsolatot, akkor azt tanulja meg, hogy a hibák javíthatók, és a konfliktus nem a szeretet végét jelenti.
Nyáron, amikor több időt töltünk együtt, talán még inkább érdemes tudatosítani, hogy minden apró reakciónk egy lehetséges minta számukra. Nem kell tökéletes szülőnek lenni, elég olyan felnőttnek, akitől érdemes tanulni.
Bobo baba kísérlet
Albert Bandura 1961-ben végzett kísérletében óvodásoknak azt mutatták, ahogy egy felnőtt agresszíven bánt egy nagy, felfújható Bobo babával: kiabált vele, ütötte, fakalapáccsal verte és a szoba másik végébe dobta. Az agresszív viselkedést egyes gyerekek élőben, mások filmen vagy rajzfilmen látták, míg a kontrollcsoport nem találkozott ilyen mintával.
Később a gyerekeket ugyanabba a helyzetbe vitték a Bobo babával. Azok a gyerekek, akik korábban agresszív viselkedést figyeltek meg, sokkal nagyobb valószínűséggel utánozták ezt, és maguk is agresszíven viselkedtek a babával. A kontrollcsoport tagjai ezzel szemben lényegesen kevésbé voltak agresszívak.
