Augusztus 24-ig megkapják az első, 50 ezer forintos iskolakezdési támogatást azok a családok, akik jogosultak az új támogatási formára – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban. A kormány korábban döntött arról, hogy gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást biztosít a rászoruló családok számára. A cél, hogy a tanévkezdés anyagi terhei ne jelentsenek akkora megterhelést azoknak a háztartásoknak, ahol erre a legnagyobb szükség van.
Magyarországon egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért, mert a családja nehéz helyzetben, nehéz körülmények között él, ezért vállaltuk korábban, hogy a rászoruló iskolások számára 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást vezetünk be
- fogalmazott a kormányfő.
A támogatásra automatikusan jogosultak lesznek azok az iskolás gyermekek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Emellett megkapják az összeget az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermekek, a sajátos nevelési igényű tanulók, valamint a Dobbantó programban és műhelyiskolai képzésben részt vevő fiatalok is. A jogosultak körébe tartoznak továbbá az egyszülős családokban nevelkedő gyermekek, valamint a gyermekvédelmi intézményekben vagy nevelőszülőknél élő fiatalok is.
Az első, 50 ezer forintos részletet augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár, így a családok még az iskolakezdés előtt megvásárolhatják a szükséges tanszereket, ruházatot vagy egyéb felszereléseket. A támogatás második fele novemberben érkezik, utalvány formájában. Ezt kizárólag a gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos kiadásokra lehet majd felhasználni. A kormány tájékoztatása szerint a támogatás adómentes lesz, végrehajtás alá sem vonható, és várhatóan mintegy 400 ezer magyar gyermek részesülhet belőle.