A konténerből épített jövő
A veszprémi ipari park modern, rendezett épületei között sétálva ma már nehéz elképzelni azt az időszakot, amikor a rendszerváltás utáni bizonytalanságban a jövő még ködbe burkolózott. Harminc év hosszú idő egy ember életében, egy vállalat történetében pedig egy egész korszakot jelent. A Jost Hungária Kft. az idei esztendőben ünnepli veszprémi alapításának harmincadik évfordulóját. Ez a három évtized a folyamatos fejlődésről, a technológiai ugrásokról szólt, miközben a gyár falai között egy olyan stabil közösség kovácsolódott össze, amely a mai munkaerőpiacon már szinte fehér hollónak számít. Négy olyan szakemberrel ültünk le beszélgetni, akik a legelső időszaktól kezdve részesei ennek a történetnek, és akiknek az élete összefonódott a nehéz, tiszteletet parancsoló fizikai munkával - Zabó Árpád targoncás, Part Attila CNC gépkezelő, Molnár Péter szerelő és Szabados Szabolcs művezető mesélt a kulisszák mögötti világról.
A történet egy parkolóban elhelyezett egyszerű konténerben kezdődött, ahol az első igazgató, Láng Rudolf fogadta a jelentkezőket. Az akkori idők hangulatát hűen tükrözi, hogy a gyárvezető egy sokat látott Wartburggal járt, a leendő csarnokok helyén pedig még csak az alapozási munkálatok zajlottak. A magyar állami vállalatok szürkeségéből és kiszámíthatatlanságából érkező fiatalemberek számára a váltás elsődleges mozgatórugója az anyagi biztonság megteremtése volt. Az akkori húszezer forintos átlagkeresethez képest az első teljes havi fizetés, a maga harminckétezer forintos összegével óriási ugrást, valóságos megváltást jelentett a családok számára.
Az első hónapok azonban nem a kényelmes rutinról szóltak. Az első csarnok építésével párhuzamosan a munkatársak maguk végezték a monumentális gépek telepítését. Úgy emlékeznek vissza erre az időszakra, mintha az ősemberek görgettek volna hatalmas sziklákat, hiszen modern daruk és kifinomult logisztika híján puszta fizikai erővel, görgőkön tolták helyükre a nehéz berendezéseket. Valójában építőmunkások és géptelepítők voltak egy személyben, miközben a német tulajdonos részéről érkező precizitás és a befektetett tőke már előrevetítette, hogy valami egészen egyedülálló dolog van készülőben Veszprémben.
A megbecsülés és a szabadság kultúrája
A kezdeti időszakban a legnagyobb meglepetést a német munkakultúra és a vezetőség közvetlensége okozta, emlékeznek vissza Szabolcsék. A szocialista ipar merev, sokszor tekintélyelvű hierarchiája után a munkások egy olyan világba érkeztek, ahol a német kollégák és a vezetők egyenrangú partnerként, valódi munkatársként kezelték őket. Nem tartottak az ismeretlen, külföldi munkakultúrától, sőt a kölcsönös tisztelet határozta meg a mindennapokat. Az első igazgató rendszeresen összehívta a kezdetben alig harminc-negyven fős kollektívát, hozott egy kávégépet, és saját kezűleg kínálta kapucsínóval a dolgozókat, miközben apró ajándékokkal ismerte el a megfeszített munkát.
Ez az emberarcú hozzáállás volt az, ami megalapozta a hűséget a gyár iránt, vallják a ma is a Jost kötetlékébe tartozó kollégák egyöntetűen. A fizikai jólét mellett a munkakörnyezet minősége is szintet lépett. A korábbi munkahelyeken megszokott, gépek melletti sietős reggelizést felváltotta a tiszta, kulturált étkező, a modern fürdők és a higiéniára való fokozott odafigyelés. A dolgozók érezték, hogy fontosak a vállalat számára, ez a felismerés pedig évtizedekre meghatározta a morált. Bár a munka kemény, igazi férfias erőt igénylő feladat volt, ahol hatalmas súlyokat kellett mozgatni, mégsem kényszerként élték meg a mindennapokat.
A modern multinacionális gyárak világára sokszor jellemző a rideg, másodpercekre lebontott ellenőrzés, ahol a munkavállalót szinte futószalagként kezelik. Ezzel szemben a veszprémi üzemben mindig megmaradt egyfajta jóleső szabadság és bizalom. A dolgozók nincsenek elzárva a külvilágtól, a feladatok elvégzése mellett jut idő egy kávéra, egy kötetlen szóra, a mozgástér pedig nincs bürokratikus korlátok közé szorítva.
Válságok és mérföldkövek
Az elmúlt harminc év során a világgazdaság és a piac számos vihart élt meg, amelyek a veszprémi gyárat sem hagyták érintetlenül. A 2008-as pénzügyi világválság és a későbbi világjárvány okozta megtorpanás komoly próbatétel elé állította a menedzsmentet és a csapatot egyaránt. Attila elmondása szerint azonban a bizonytalanságot hamar felváltotta a biztonságérzet. A vállalat vezetése a tömeges elbocsátások helyett a rugalmas megoldásokat választotta, így a kritikus hónapokban bevezették a négynapos munkahetet. Az emberek tudták, hogy a 10-15 éve ott dolgozó, tapasztalt törzsgárdát a cég megvédi és megbecsüli, ez a stabilitás pedig eloszlatott minden egzisztenciális félelmet.
A technológiai és szervezeti fejlődés legjelentősebb mérföldköve 2005-ben jött el, amikor megépült a második csarnok. Ez az év komoly profilbővülést hozott, hiszen a hagyományos forgózsámoly mellett elindult a prémium kategóriás királycsapok készítése, valamint a Rockinger márka integrációjával a vonókuplungok előállítása is. A gyártási kapacitás azóta is folyamatosan bővül, a legújabb, nyáron induló közös projektek révén pedig újabb csúcstechnológiás termékek szerelése költözik Veszprémbe, amihez jelenleg is keresik a fejlődni vágyó hazai szakembereket.
A gyár létszáma a kezdeti harmincról mára több mint háromszázhúsz főre duzzadt, a növekedés pedig magával hozta a generációváltás kihívásait is. A harminc éve itt dolgozó alapítók mosolyogva, de felelősséggel figyelik a mai fiatalokat, akik sokszor türelmetlenek, és mindent egyszerre, azonnal akarnak elérni. Tanácsot nem szívesen adnak, inkább a mindennapi segítségnyújtásban hisznek, ahogy ezen ők maguk is átmentek. Vallják, hogy a kitartás és a folyamatos tanulás a kulcs, hiszen ebben a gyárban az előrelépési lehetőség mindenki előtt nyitva áll, aki tisztességgel és lelkiismeretesen végzi a dolgát.
A barátságok, amelyek túlmutatnak a gyárkapun
A beszélgetés végén óhatatlanul szóba kerül a közösség ereje, amely talán a legnagyobb megtartó tényező volt az elmúlt három évtizedben. Nem a hangzatos HR-szlogenekről ismert családi légkör ez, hanem a valódi, tettekben megnyilvánuló összetartás. Éveken át hagyománnyá vált, hogy a nyári időszakban a munkatársak összegyűltek egyik kollégájuk családi pincéjénél, ahol közös sütéssel, bográcsozással és kötetlen beszélgetéssel töltötték a hétvégéket. Bár az idő múlásával a generációs szokások változtak, a baráti kötelékek megmaradtak. A gyárból nyugdíjba vonuló vagy más útra lépő kollégák a mai napig visszajárnak, tartják a kapcsolatot a régiekkel, a közösségi média felületein szerveződő csoportok pedig jól mutatják, hogy a Jost-identitás a munkaidő lejárta után, a magánéletben is tovább él.
Sőt, a közelgő nyugdíjas évekre is hatással van már most, hiszen van, aki még a nyugdíj elérése után is szívesen maradna részmunkaidőben, hiszen a napi rutin, a megszokott zajok és a jól ismert arcok az életük szerves részévé váltak. Tudják, mit csinálnak, értenek a szakmájukhoz, így minden reggel tiszta fejjel, gyomorgörcs nélkül léphetnek be a csarnokba.
A Jost Hungária harminc éve így azoknak az embereknek is a sikere, akik tisztességgel, kitartással és kemény munkával biztosították a mindennapi kenyeret a családjuk számára, miközben felépítettek egy stabil, büszke és élhető veszprémi vállalatot.
