Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy évszazada a magasban

2010. október 8. 0:06
A magyar repülés 100 évére emlékeznek október 13-án, szerdán a Lovassy László Gimnáziumban.

 16 órakor a Veszprémi Légierő Zenekara üdvözli a megjelenteket Katona János alezredes vezényletével. A délután folyamán a gimnázium aulájában makett- és fényképkiállítás tekinthető meg Veszprémi Hagyományőrző Egyesület gyűjteményéből, valamint Kositzky Attila, nyugállományú altábornagy tart előadást Mit kaptam Szolnoktól? címmel, aminek részeként mindeki megismerkedhet egy repülős pályafutásával, és egy Grippen pilóta élménybeszámolóját is meghallgathatják az érdeklődők a helyszínen.

A rendezvény apropója, hogy az Adorján János (1882-1964) mérnök által tervezett és épített, teljes egészében magyar konstrukciójú Libelle névre keresztelt repülőgép 1910. január 10-én, Rákosmezőn emelkedett először a levegőbe .

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.