Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A vértanúkra emlékeztek Rátóton

2010. október 7. 6:10
Ők tizenhárman megmerítkeztek a halálban, hogy egy nemzet lelkében feltámadjanak, és elnyerjék az örök életet.

Előbb Némethné Gunther Teréz, a Gyulafirátóti Művelődési Ház vezetője üdvözölte az ünneplőket az Aradi vértanúk emléknapján, csütörtökön, Gyulafirátóton, majd Törkencziné Horváth Beáta, a Gyulaffy László Általános Iskola igazgató-helyettese mondta el ünnepi beszédét a jelenlévőknek. – Emlékezni gyűltünk össze nemzeti gyásznapunkon, hogy felidézzük az aradi vértanúk elítélésének és mártírhalálának történetét. Ezen a napon az elmúlásra emlékezünk, holott a tizenhármak példája ennél sokkal messzebbre mutat. A gyász, a halál és az önfeláldozás mellett meglátásom szerint ma a megújulás, a feltámadás, az élet is jelen van. Vértanúink áldozata mindig is jelentősen erősítette, egyben tartotta nemzetünket. Ők tizenhárman megmerítkeztek a halálban, hogy egy nemzet lelkében feltámadjanak, és elnyerjék az örök életet – osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel Törkencziné Horváth Beáta. A történelmi visszatekintőt követően zárta szavait: – Legyen ismét legfőbb értékünk az élet, a család, a gyermek, hogy szülessen újra minél több élet, legyenek utódok, akikre magunk és hazánkat bízhatjuk. Úgy gondolom, ez a XXI. század magyarjai számára a XIX. század vértanúinak üzenete.

A beszédet követően a Gyulaffy László Általános Iskola diákjai – Nagy Rozália és Kiss Dominika – adták elő szavalatukat, a Bakonyerdő Pávakör Galambos Anna vezetésével pedig hazafias dalokkal készült erre az alkalomra.

Gróf Batthyány Lajos mellszobránál koszorút helyezett el Czaun János, a városrészi önkormányzat vezetője és Tóthné Martinkovics Erika részönkormányzati tag, Mágedliné Kiss Eleonóra, a Gyulaffy László Általános Iskola igazgatója és Törkencziné Horváth Beáta igazgató-helyettes, az Országos ’56-os Szövetségtől Radnai József és Mária László, valamint a megjelent civil szervezetek és intézmények több képviselője.

Cseh Zoltán
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.