Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái

ma 16:32 // Forrás: MTI
Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény. 

A közlemény szerint az egyetem mezőgazdaság-, élelmiszertudományi és környezetgazdálkodási karának kutatói Kapu Tibor kutatóűrhajóstól vették át tudományos munkájuk kísérleti anyagait hétfőn a DE Biodrome-ban, a HUNOR-program űrnövénykísérlet és az egyetemi űrpaprika otthonában.

Kapcsolódó cikk
Paprikát nevel majd a magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson
Űrkonferenciát rendezett az Orion Űrnemzedék Alapítvány Balatonfüreden pénteken. A résztvevők szakmai és ismeretterjesztő előadásokon vehettek részt, a nap fénypontjaként pedig a magyar űrhajósokkal is találkozhattak.

Felidézték, hogy a kar kutatói egy évvel ezelőtt, tavaly március 17-én csomagolták össze a kísérletben részt vevő retek-, búza- és paprikamagokat.

A VITAPRIC kutatási anyaga a HUNOR Magyar Űrhajós Program tudományos portfóliójában az Axiom-4 küldetés részeként június 25-én indult el Kapu Tibor kutatóűrhajóssal és társaival együtt a floridai Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra.

Az egyetem növénynemesítési, növénytermesztési és biotechnológiai kutatásai sok évvel ezelőtt megalapozták azt a szakmai hátteret, amely lehetővé tette, hogy az egyetem bekapcsolódjon a nemzeti űrprogramba – idézte a közlemény Stündl Lászlót, a kar dékánját, aki reményét fejezte ki, hogy az eredmények hasznosulnak, és újabb kutatási irányokat nyitnak meg a szakemberek előtt.

Kapu Tibor a VITAPRIC-programot a HUNOR Magyar Űrhajós Program egyik legérdekesebb kísérletének nevezte, amely megmutatta, milyen kihívásokkal szembesülnek, amikor a világűrben kell végrehajtani egy kísérletet.

"Olyan környezetben, ahol a magok gravitáció nélkül nem igazán tudják, hogy merre kell nőniük egy olyan csíráztatóban, ahonnan nagyon könnyen ki tudnak esni. Mégis, mi meg tudtuk oldani" – idézték a kutatóűrhajóst, aki kiemelte: "mi voltunk az elsők a világon, akik abban a környezetben tudtunk növényeket termeszteni, ahol mi magunk, űrhajósok is éltünk, és nem egy elzárt, izolált, kontrollált környezetben".

A közlemény szerint a HUNOR programban részt vevő magok nemesítése és előkezelése 2024-2025 között zajlott a Debreceni Egyetem agrár karának biotechnológiai laboratóriumaiban. Az alkalmazott eljárás felgyorsította a csírázást, növelte a csíranövények vitalitását, valamint javította a fitokémiai összetételt, ezáltal magasabb tápértéket eredményezve.

A Nemzetközi Űrállomáson kifejlődött növényeket három lépésben "takarították be", elsőként a retek mikrozöldet, majd a búzafüvet és végül a paprika mikrozöldet. A mintákat mínusz 80 Celsius-fokos mélyhűtőbe helyezték, és ott tárolták január 15-ig, amikor a betegség miatt félbeszakadt Crew-11 misszió legénységét szállító hordozóval tértek vissza a Földre.

Fotó: HUNOR ProgramFotó: HUNOR Program

Veres Szilvia tudományos dékánhelyettes, a VITAPRIC-program vezetője szerint a mintákat összehasonlítják a Biodrome-ban hasonló körülmények között – fény, hőmérséklet, szén-dioxid és páratartalom mellett – nevelt kontrollnövényekkel.

A vizsgálatok kiterjednek a növények mikrobiom-elemzésére, azaz azt is megvizsgálják, hogy az űrállomáson fejlődött VITAPRIC mikrozöldek emberi fogyasztásra alkalmasak-e, továbbá a növények biokémiai és ásványi anyag összetétele hogyan változott meg, különös tekintettel a magvak szelénnel történt előkezelésének hatására a mikrogravitációs környezetben.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.