Az ünnepségen beszédet mondott Abonyi János, az egyetem rektora, aki köszöntőjében hangsúlyozta: március 15-e nem csupán egy történelmi évforduló, hanem a magyar identitás egyik alapköve is. Mint fogalmazott, az ünnep lehetőséget ad arra, hogy újra és újra végiggondoljuk a forradalom üzenetét és jelentőségét a mai társadalom számára.
A rektor beszédében felidézte Juhász Gyula Március idusára című versét is, amely több mint egy évszázad távlatából tekint vissza a forradalom eseményeire. A költemény gondolatait mai szemszögből értelmezve rámutatott arra, hogy az 1848-as eszmék – a szabadság, a közösség és a felelősség – ma is aktuális kérdéseket vetnek fel.
A beszédben kiemelt szerepet kapott a nemzeti összetartozás gondolata. A rektor emlékeztetett arra, hogy 1848-ban a szabadság ügye különböző vallású, társadalmi helyzetű és anyanyelvű embereket tudott közös cél mögé állítani. Ez a befogadó szemlélet a magyar nemzet egyik fontos öröksége, amelyet fontos őriznünk.
A megemlékezés végén elhangzott: március 15-e a magyar nemzettudat egyik legfontosabb ünnepe, amely a béke, a szabadság és az egyetértés értékeit hirdeti. Az egyetemi rendezvény célja az volt, hogy a közösség együtt idézze fel az 1848–49-es események tanulságait, és megerősítse azokat az értékeket, amelyek a magyar történelem e kiemelkedő korszakából fakadnak.
Az ünnepélyen kulturális műsorral közreműködött többek között Battyányi-Nagy Annamária. A végén az emlékezés koszorúit is elhelyzték.


