Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ahol a szivárvány két lábon áll

2010. október 2. 6:00 // Forrás: Petőfi Színház
A Szivárvány szép kapujában című zenés mesejátékot láthatják az érdeklődők a Veszprémi Petőfi Színházban.

A Szivárvány szép kapujában című zenés mesejátékot láthatják a gyermekek október 3-án, vasárnap délután három órakor a Veszprémi Petőfi Színházban. A látványosan kivitelezett gyermekszínházi előadás izgalmát emeli az élő zenei kíséret, a NeoFolk Együttes előadásában. A mesejátékot Németh Ervin írta és Pataki András rendezésében állítják színpadra.

Valahol messze, ahol a szivárvány az egyik lábával támaszkodott a földre, élt egy kis faluban Arkó és Ajnácska. Arkó, az árva fiú béres volt a falu legnagyobb gazdájánál, Ajnácska meg ennek a gazdának volt az egyetlen leánya. Ahogy a mesékben gyakran előfordul, egymásba szerettek.

A gazda nem nézte jó szemmel szerelmüket, tett róla, hogy elkergesse a háztól Arkót, mondván: majd akkor térjen vissza hozzájuk, ha nagy ember lesz belőle. A béreslegény titokban elbúcsúzott Ajnácskától, majd azzal a tudattal indult útnak, hogy nem nyugszik, amíg legalább a király főtanácsosa nem lesz belőle, még akkor is, ha a szivárvány másik lábáig kell eljutnia.

Vajon elér odáig? Sikerül-e valóra váltania tervét? Nagy emberré válik? Visszatér-e valaha Ajnácskához? Aki megnézi az előadást, követi Arkót a kalandozásában, nemcsak ezekre kap feleletet, hanem talán az is kiderül számára, mit rejteget a szivárvány szép kapuja.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.