Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az állam tudná működtetni az egészségügyet és az

2010. október 2. 0:32
Miután az önkormányzatok a tulajdonosai például a kórházaknak, ezért nélkülük és ellenükre nem lehet állami szervezést kialakítani.

Orbán Viktor szerint lenne elég ereje az államnak az egészségügy és az oktatás működtetésére, ha átvenné azokat az önkormányzatoktól. A miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában arról is szólt: szerinte az volna az ideális, ha az önkormányzatok már úgy készíthetnék el a 2011-es költségvetésüket, hogy a legfontosabb kérdésekről megállapodtak a központi kormányzattal. Orbán Viktor úgy fogalmazott, ha az önkormányzatok úgy érzik, hogy "földhöz vágja őket" például a kórházaik működtetése, vagy nincs elég pénzük az oktatási intézmények fenntartására, akkor a kormány szívesen szervezi meg mind az egészségügy, mind az oktatás kérdését és veszi állami kézbe.

Ismét hangsúlyozta ugyanakkor, hogy miután az önkormányzatok a tulajdonosai például a kórházaknak, ezért nélkülük és ellenükre nem lehet állami szervezést kialakítani.

Szerinte azonban az önkormányzatok annyira eladósodottak, hogy többségük számára teljesen világos: saját erőből nem fogják tudni működtetni a kórházaikat. A kormány pedig nem akar pénzt adni olyan rendszerek működtetésére, amelyekről az elmúlt években kiderült, hogy csak újra és újra előállítják ugyanazokat a problémákat - fűzte hozzá a kormányfő, aki igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az államnak, a kormányzatnak jelenleg van-e elég ereje, kapacitása, szakembergárdája ahhoz, hogy ha egészségügyet, oktatást átvesz, akkor azt működtetni is tudja.

 

Arra, hogy körülbelül mikorra látja lefolytathatónak az önkormányzatokkal a tárgyalássorozatot, úgy reagált, hogy "ami kívánatos volna, az a következő év első negyedévének vége". Az ideális szerinte az volna, ha már úgy készíthetnék el az önkormányzatok a 2011-es költségvetésüket, hogy a legfontosabb kérdésekről megállapodtak a központi kormányzattal.

A főváros és a kormány viszonyát firtató felvetésre kifejtette, a kormánykoalíció politikai összetétele nagy valószínűséggel azonos lesz a fővárosi politikai térkép leosztásával, és így valószínűleg sokkal jobb lesz a főváros és a kormány viszonya, mint bármikor korábban. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az igazán izgalmas kérdés szerinte az, miképpen alakul a kerületek és a főváros viszonya.

Az államháztartás helyzetéről szólva azt mondta, "azt mindannyian tudtuk, hogy a megörökölt államháztartási és költségvetési helyzet az cudar. Azt mindenki tudta, hogy a 2010-es költségvetés számai nem stimmelnek. (...) Azt is láttuk, hogy tele van csontvázakkal a központi költségvetés szekrénye vagy kamrája". Ezek egyenként dőlnek ki - folytatta -, ez a folyamat még nem fejeződött be. Legutóbb például az derült ki, hogy a 2009-es évi költségvetés sem igaz, ugyanis szemben a törvényben foglaltakkal, "a valódi hiány az ott jó fél százalékkal magasabb", 4,4 százalék körül lesz.

Megerősítette, tavasszal elfogadhatják az új alaptörvényt. A miniszterelnök egy világos, a magyar történelmi hagyományokat tiszteletben tartó, egyszerű, sok értelmezésre nem szoruló, a későbbi, utánuk következő jó néhány parlament számára alaptörvényként szolgáló alkotmányt tart kívánatosnak, amely katalógusszerűen megnevez sarkalatos, kétharmados vagy négyötödös törvényeket is. Néhány intézmény esetében néhány alapállítás rögzítése is kívánatosnak látszik - tette hozzá. Az alkotmány előszavának pedig szerinte arra kell választ adnia, hogy "mégis miért élünk mi egy országban, mi köt bennünket össze".

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.