Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Halálos baleset szemtanúit keresi a rendőrség

2010. október 1. 13:41 // Forrás: rendőrség
A rendőrség keresi azoknak a szemtanúknak a jelentkezését, akik a minapi Dózsa György úti halálos balesetet látták.

Mint ismeretes 2010. szeptember 29-én szerdán délelőtt 10 óra 25 perc körüli időben Veszprém belterületén a Dózsa György úton halálos kimenetelű közlekedési baleset történt.

Egy piros színű Ducati típusú motorkerékpárral közlekedett egy balatonalmádi férfi a Völgyhíd tér irányából a belváros irányába. Haladása során a Dózsa György út és a Harmat utca kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget a Dózsa György úton lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a motorkerékpár haladási irányát tekintve jobbról áthaladó gyalogosnak, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a motorkerékpár vezetője 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Rendőrség várja mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a balesettel kapcsolatban segíteni tudják a nyomozást, továbbá annak a járművezetőnek a jelentkezését, aki a balesetet megelőzően közvetlenül a motorkerékpár mögött közlekedett. A bejelentéseket a 0688/428-022/10-74-es telefonszámon, vagy személyesen a Veszprémi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán várják.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.