Előadásában hangsúlyozta, hogy a tartós, értékalapú rutinok nemcsak a teljesítményt növelik, hanem emberként és vezetőként is stabilabbá tesznek bennünket. Saját életútját hozta példaként: Orosházán, sportos szülők mellett nőtt fel, ahol természetes volt a mozgás és a szabadság. Gyermekként nagy hatással volt rá Egerszegi Krisztina, olimpiai úszó sikere, és már nyolcévesen megfogalmazódott benne, hogy a sport akár hivatás is lehet.
Bár az úszásban nem bizonyult kiemelkedően tehetségesnek, edzője a triatlont javasolta számára – akkoriban még nem volt olimpiai sportág.
Az önismeret kérdését is középpontba állította. Gyakran kéri a hallgatóságot, soroljanak fel öt jó és öt rossz tulajdonságot magukról – és rendszerint a pozitív jellemzők összegyűjtése bizonyul nehezebbnek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi média által sugallt, retusált ideálok irreális célokat állítanak elénk, amelyek önostorozáshoz vezetnek. Sokszor nem az alkalmatlanság a probléma, hanem a rosszul megválasztott, elérhetetlen cél.
A világjárvány időszaka számára is fordulópontot jelentett: amikor a személyi edzői munkája ellehetetlenült, bátorságot gyűjtött, és az online térben kezdett emberek ezreihez szólni. Ezzel kapcsolatban arról is beszélt, hogy döntés kérdése, miként bánunk egymással. A keserűséggel teli környezetben is lehetünk „napocskák” – olyan emberek, akiknek a közelében jó lenni. Szerinte ez rajtunk múlik.
Az energiaszint kérdésénél rávilágított egy gyakori tévhitre: sokan azt mondják, majd akkor sportolnak, ha lesz energiájuk, holott a mozgás éppen hogy energiát ad. Különbséget tett az idegrendszeri és a fizikai fáradtság között, és kiemelte, hogy a kedv hiánya nem lehet kifogás – a cselekvés sokszor megelőzi a motivációt. Saját példájával érzékeltette, hogy neki sem könnyű hajnalban kelni, mégis megteszi.
Energiaforrásként az edzést, a figyelem tudatos irányítását és az értelemadást nevezte meg. Ha reggel esik az eső, nem szükséges az egész napot temetni – a fókuszunk döntően befolyásolja a hangulatunkat. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a modern életmód mennyire eltávolított bennünket természetes működésünktől: keveset mozgunk, elszigetelődünk, miközben meggyőzzük magunkat arról, hogy az online kapcsolatok elegendők.
Testünk mozgásra, közösségre és természetes ételekre lett tervezve, idegrendszerünk pedig rövid, nem pedig krónikus stresszre. A pihenés nem luxus, hanem szükséglet – és nem energiaitallal helyettesíthető.
Az életmódváltás nehézségeiről szólva hangsúlyozta, hogy az első lépés a probléma felismerése. Nem szabad megvárni a „falat”. A változás gyakran azért marad el, mert félünk kilógni a sorból, vagy túl nagynak érezzük az előttünk álló feladatot. A csokoládé és más gyors örömforrások rövid távon enyhítik a feszültséget, de nem oldják meg a kiváltó okot. A sport viszont valódi levezető eszköz lehet.
Az előadás nem maradt pusztán elméleti: közös mozgásnak is helye volt, amelynek során a résztvevők életük első tudatos lépését tették meg a rendszeres sport felé, poénkodott Anikó. Gyakorlati tanácsként javasolta a táplálkozási napló vezetését, a megfelelő fehérjebevitelt és azt a szemléletváltást, hogy ne csak azt soroljuk, miért nem tudunk változtatni, hanem keressük tudatosan az okokat is, amiért képesek vagyunk rá. A hangsúly a lehetőségek felismerésén és a választás szabadságán van – azon, hogy merjünk lépni, még ha az első mozdulat apró is.
