Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Terrorelhárító akciók Európa-szerte

2010. szeptember 30. 3:28 // Forrás: hvg.hu
Európai városok elleni összehangolt terrortámadásokat akadályoztak meg az amerikai és európai hírszerzői szolgálatok.

Európai városok elleni terrortámadásokat akadályoztak meg a titkosszolgálatok

A terveket állítólag az al-Kaida Pakisztánban bújkáló tagjai dolgozták ki. A tervezett merényletekről nem derültek ki további részletek. Egyes információk szerint egy jelenleg Afganisztánban fogva tartott, terrorizmussal vádolt német gyanúsított számolt be a készülő támadásokról.

Őrizetbe vettek egy al-Kaidát támogató amerikait

Spanyolországban őrizetbe vettek egy algériai származású amerikai állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy pénzzel támogatta az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnyát. A belügyminisztérium szerdai közleménye szerint a 43 éves Mohamed Omar Debhit előző nap vették őrizetbe Barcelona közelében fekvő Esplugues de Llobregat városban. Pénzmosás mellett azzal is gyanúsítják, hogy pénzösszegeket utalt Algériába az Iszlám Magreb egyik tagjának, Taufík Mizinek, akit Spanyolországban köröznek. (MTI)

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető pakisztáni fegyveresek azonos időben történő támadásokat terveztek London, illetve francia és német városok ellen - jelentette kedd este Tim Marshall, a Sky News külpolitikai rovatvezetője meg nem nevezett hírszerző forrásokra hivatkozva.

Marshall szerint a pilóta nélküli repülőgépek, azaz a drónok pakisztáni támadásainak gyakoribbá válása az elmúlt hetekben annak következménye, hogy a nyugati hatalmak megsokszorozták erőfeszítéseiket a terrorista összeesküvések megakadályozására. A nyugat-európai támadások tervezése "előrehaladott állapotban volt, de nem volt küszöbönálló". A Sky News híradása szerint a támadásokat a két évvel ezelőtti mumbai terrorcselekményekhez hasonló módon hajtották volna végre.


A mumbai támadásokhoz hasonlót tervezhettek Európában is
Fotó: APF

A BBC szerint "az utóbbi évek legkomolyabb támadási terveiről van szó, amelyet az al-Kaida Pakisztán törzsi területein bujkáló vezetői terveltek ki". Kedden a Wall Street Journal arról írt, hogy egy európai célpontok elleni terrortámadás-sorozat megakadályozása érdekében a CIA drasztikusan növelte a pakisztáni törzsi területeken tevékenykedő iszlamista szélsőségesek elleni légi csapások számát. Az amerikai hírszerzés ügynökei szeptemberben eddig 20 rakétatámadást hajtottak végre pilóta nélküli repülőgépekkel a tálibok pakisztáni hátországában.

A német kapcsolat

A merénylettervekről szóló információk legfőbb forrása egy terrorizmussal vádolt német személy volt, akit még a nyár folyamán fogtak el és jelenleg Afgnaisztánban, a bagrami légibázison tartanak fogva - írta az ABC News. A csatorna beszámolója szerint a támadásokat gazdaságilag fontos szerepet játszó célpontok ellen tervezték, az európai útlevelekkel rendelkező fegyveresek csoportjai pedig vazirisztáni és pakisztáni kiképzőtáborokból indultak volna Európába. A hatóságok szerint az utóbbi négy évben több tucatnyi német állampolgárt képeztek ki a terrorszervezethez köthető pakisztáni táborokban, az interneten is feltűntek a német nyelvű, toborzási céllal készült videók.

Szakértők szerint a németek toborzásának egyik legnagyobb előnye, hogy útlevelükkel szinte problémamentesen utazhatnak, ráadásul az Egyesült Államokba való beutazásukhoz nincs szükségük vízumra. Az eddigi információk szerint a nyáron legalább egy olyan fegyveres csoport indult Európába, amelynek tagjai német útlevéllel utaztak - írja az ABC News.

Guido Steinberg terrorelhárítási szakértő szerint a német állampolgárokat berlini, bonni és hamburgi mecsetekben toborozzák. A német hatóságok például augusztusban zárták be azt a hamburgi mecsetet, amelyet az Egyesült Államok ellen elkövetett 2001. szeptemberi terrortámadások végrehajtói használtak. Az akkoriban al-Kudsznak nevezett imaház találkozóhelyül szolgált a merényletekre készülő terroristáknak, illetve néhányukat ott szervezték be. A mecsetet gyakran felkereste Mohammed Atta, az amerikai támadások egyik fő szervezője és kivitelezője is.


Francia készültség

Nagy-Britanniában januárban emelték meg a terrorkészültség szintjét, Németországban és Franciaországban is szigorították a biztonsági intézkedéseket. A francia rendőrség vezetője múlt héten szintén arról beszélt, hogy a kormány különösen jelentősnek ítéli meg a terrorveszélyt Franciaország területén. "Nem akarom az embereket ijesztgetni, de megbízható forrásokból komoly jelzéseket kaptunk arról, hogy különösen jelentős a merényletek kockázata" - mondta akkor az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban Frédéric Péchenard.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.