A megnyitó Harmónia címet viselő műsora tisztelgés volt Olaszország kultúrája, kreativitása, szépsége és képzelőereje előtt, egyúttal az egyetemes béke és párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet. Egy olyan jövőt ábrázolt, amelyben a különbségek nem megosztanak, hanem valami jobbat építenek. A szervezők szerint a harmónia egyesíti a különböző elemeket, így Milánót és Cortinát, a várost és a hegyet, az emberiséget és a természetet.
A műsor megjelenítette a három világhírű zeneszerző, Giuseppe Verdi, Giacomo Puccini és Gioachino Rossini mellett az ókori Rómát, az olasz konyhát, a divatot, az irodalmat, a reneszánszt, az építészetet, vagy éppen a velencei karnevált. A közönség először akkor tört ki üdvrivalgásban, amikor az ötszörös Grammy-díjas énekesnő, Mariah Carey adta elő Domenico Modugno világhírű, "Nel Blu, dipinto di Blu" című számát, majd elénekelte saját leghíresebb számát, a Nothing is impossible-t.
Ezt követően bemutatták a megnyitó két díszvendégét, Sergio Mattarella olasz államfőt, valamint Kirsty Coventryt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét. Laura Pausini előadásában az olasz himnusz közben felvonták az olasz zászlót.
A műsor az öt karika megjelenésével, majd a csapatok bevonulásával folytatódott, a szokásoknak megfelelően elsőként a görögök érkeztek a küzdőtérre, utolsóként pedig a házigazda olaszok, közvetlenül előttük a következő két rendező nemzet csapata, a francia és az amerikai. A bejátszások alapján Cortinában az utcán, Livignóban és Predazzóban a havon vonultak a sportolók.
A San Siro futballstadionba 86. bevonuló küldöttségként a magyarok érkeztek, a nemzeti zászlót két rövidpályás gyorskorcsolyázó, Nógrádi Bence és Somodi Maja vitte. A magyarok fekete nadrágot, hosszú fehér kabátot és mélyzöld sapkát viseltek.
A show a téli olimpiák immár több mint egy évszázados múltjára való visszatekintéssel folytatódott zenés, táncos formában, majd a beszédek előtt az olaszokra oly jellemző nonverbális kommunikációt, a kézzel gesztikulálást mutatták be humorosan.
Ma este Olaszország kitárja karját a világ felé Milánó eleganciájával és stílusával, illetve Cortina d’Ampezzo alpesi csodavilágával. Mindenkit üdvözlünk a történelem, az innováció, a kreativitás, a kultúra és a szenvedély földjén
- köszöntötte a megjelenteket Giovanni Malago, a szervezőbizottság elnöke, aki szerint sokat változott az olimpia a hetven évvel ezelőtti, cortinai játékok óta, mert azt közvetítették először a televíziós társaságok, míg a mostani játékokat több mint száz országban milliárdok követik majd nyomon.
A hagyomány nem a hamu imádata, hanem a tűz megőrzése. Készen állunk arra, hogy újra történelmet írjunk olyan inspiráló értékek mentén, mint a kiválóság, a barátság és a tisztelet, melyek mindannyiunkat egyesítenek.
Coventry NOB-elnökként többnyire a sportolókhoz beszélt. A zimbabwei sportvezető elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy legyenek büszkék magukra, hogy milyen messzire jutottak és élvezzék az olimpia minden pillanatát.
A következő két hétben valami igazán különlegeset fogtok adni nekünk. Megmutatjátok, mit jelent embernek lenni, álmodni, küzdeni, tisztelni egymást és törődni egymással. Megmutatjátok, hogy az erő nemcsak a győzelemről szól, hanem a bátorságról, az empátiáról és a szívről. Nemcsak hihetetlen emlékeket fogtok szerezni, hanem megmutatjátok a világnak, hogyan kell élni
- fogalmazott Coventry, akinek elnökként ez az első olimpiája. "Ezért szeretjük mindannyian az olimpiát. Amikor látjuk, hogy riválisok a célvonalnál megölelik egymást, eszünkbe jut, hogy választhatjuk a tiszteletet. Az olimpiai játékok szellemisége sokkal többről szól, mint a sportról. Rólunk szól – és arról, amilyen emberré tesz minket".
Miután Sergio Mattarella olasz államfő megnyitotta a XXV. téli olimpiai játékokat, a világhírű tenor, Andrea Bocelli lépett a színpadra, miközben az Internazionale és az AC Milan két legendája, Giuseppe Bergomi és Franco Baresi hozta be az olimpiai lángot korábbi sikereik helyszínére. Ezt követően három-három női és férfi röplabdázó vitte ki a fáklyát. Az olimpia zászlójának felhúzása és himnuszának eljátszása előtt Charlize Theron Oscar-díjas dél-afrikai színésznő az ENSZ békenagyköveteként szólt a közönséghez és a világhoz, végül a sportolók, edzők és bírók eskütétele következett.
Az est fénypontjaként az olimpiai láng a szánkós és bobos Gerda Weissensteiner, valamint a sífutó Manuela Di Centa kezében megérkezett a milánói Sempione téren lévő Békeívhez, ahol előbb még a gyorskorcsolyázó Enrico Fabris vitte tovább a fáklyát. Végül az egyaránt háromszoros olimpiai bajnok alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni emelkedett a magasba, hogy a Békeív közepén lévő koszorút meggyújtsa. Cortinában Gustav Thöni alpesi síző vitte utolsó előttiként a lángot, melyet egy jelenleg is aktív sportoló, a női lesiklás phjongcshangi bajnoka, Sofia Goggia gyújtott meg.
Olaszországban várhatóan - a semleges színekben szereplő olimpikonokkal együtt - 93 csapat 2871 versenyzője - köztük 15 magyar - indul. Az ötkarikás eseményen 16 sportág 116 versenyszámában avatnak győztest.





