A spanyol klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 24 éves kapus szerződése két idényre szól majd.
Nagy korábban a Veszprém, a Gyöngyös és a Tatabánya játékosa volt, majd 2024 tavaszán nyolc mérkőzésen erősítette a Valladolidot, amely ekkor érte el eddigi legjobb eredményét a spanyol bajnokságban, ugyanis hetedik lett. Azon a nyolc találkozón a magyar játékos átlagosan 12 védéssel zárt, ami harminc százalék feletti hatékonyságot jelentett.
Visszatekintve azt mondhatom, hogy életem és eddigi karrierem egyik legjobb élménye volt az a néhány hónap. Imádtam ott játszani, így amikor lehetőségem nyílt visszatérni, nem volt nehéz meghozni a döntést.
David Pisonero vezetőedző úgy fogalmazott: Nagy Benedek számukra egy biztos befektetés, hiszen már ismerik, látták a teljesítményét és élvezték a játékát.
