Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csörgőlabda a gimiben

2010. szeptember 28. 3:44
Orsós Zsolt a veszprémi gimnazistáknak mutatta meg a csörgőlabdázást, majd bekötött szemmel a diákok is kipróbálhatták a sportot.

A nemzeti szolidaritás program célja felhívni a társadalom figyelmét, e program keretében a fiatalokét, hogy legyen valaki látás-, hallás-, mozgás- vagy értelmi sérült, még teljes életet élhet. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyi államtitkársága országos programokat szervez, hogy megismertethesse az általános iskolások felső tagozatosait és a középiskolásokat, hogy milyen, ha valaki fogyatékossággal él együtt – mondta Bernáth Ildikó fogyatékosügyi miniszteri biztos a hétfői sajtótájékoztatón.


Bernáth Ildikó, Orsós Zsolt, Porga Gyula és  Schultz Zoltán

Veszprém megyében első alkalommal hétfőn a megyeszékhely Lovassy László Gimnáziumában tartottak fórumot a programról.

A programról részletesebben Orsós Zsolt a 30 éves vak sportoló, és a szolidaritás nagykövete beszélt. – A program során előadásokat tartok, saját tapasztalataimról, élményeimről, sikereimről beszélgetek a diákokkal. A fogyatékossággal élők számára fontos segédeszközöket ismertetek meg a diákokkal, mint például a beszélő számítógép, és óra. Részét képezi az előadásnak egy játékos mozgás, ami segítségével a diákok rövid időre maguk is érezhetik, milyen vakon mozogni, eligazodni.

Porga Gyula alpolgármester hangsúlyozta a megfelelő infrastruktúra fontosságát, hiszen Veszprémnek fontos az akadálymentesítés.

Schultz Zoltán, a Lovassy László Gimnázium igazgatója elmondta, hogy tavaly is volt már hasonló program, és ez után is lesznek. A diákok látják, hogy technikailag akadálymentesített egy épület, de azt nem biztos, hogy tudják, hogyan lehet segíteni.

Ódor Eszter
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.