Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Női kézilabda BL: a Debrecen idegenben győzte le a Győrt

tegnap 20:27 // Forrás: MTI
A címvédő Győr saját közönsége előtt 31-30-ra kikapott a Debrecentől a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szombaton, ezzel idénybeli első vereségét szenvedte el.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló, A csoport:
Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 30-31 (16-16)
lövések/gólok: 56/30, illetve 51/31
gólok hétméteresből: 7/4, illetve 5/3
kiállítások: 12, illetve 12 perc
piros lap: -, illetve 1

Az ETO sérülések miatt továbbra is beálló nélkül kénytelen játszani, ez azonban nem érződött, a magas iramú találkozó elején mindkét oldalon több gyors gól is született. Hat-hat után tudott eltávolodni a vendéglátó, a hajdúságiak nem tudtak mit kezdeni a 11-7-re ellépő címvédő támadásaival, Emilie Hovden 12 perc alatt hatszor is betalált. Innen háromgólos sorozattal közelített a sorait hátul rendező DVSC (11-10), ráadásul úgy, hogy mínusz egyre már emberhátrányban zárkózott.

Szabó Nina (j), a DVSC Schaeffler játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 10. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler mérkőzésen a győri Audi Arénában 2026. január 17-én. Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 30-31. MTI/Krizsán CsabaSzabó Nina (j), a DVSC Schaeffler játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 10. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler mérkőzésen a győri Audi Arénában 2026. január 17-én. Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 30-31. MTI/Krizsán Csaba

Bő hat perc volt hátra a szünetig, amikor a Debrecen 13-13-nál egyenlített. A játékrész végét megnyomta a házigazda, amely több mint egy percet kézilabdázhatott kettős emberelőnyben ebben a periódusban, ám a pihenő előtti utolsó percben kétszer is betalált a DVSC: 16-16-os állással érték el a találkozó derekát a felek.

A második félidő elején is szoros maradt az állás, a Győr zártabb védekezésre váltott, támadásban viszont inkább az egyéni megoldásokra támaszkodott ebben a szakaszban, a meccs kétharmadnál 22-20-ra vezetett a Debrecen, érkezett a hazai kapuba Hatadou Sako. Hamarosan már három találat volt a hajdúsági előny (22-25), ám a címvédő megrázta magát és rövid idő leforgása alatt egyenlített, ráadásul 25-25-nél, 14 perccel a dudaszó előtt a debreceni Jovana Jovovic támadásban elkövetett szabálytalanságáért piros lapot kapott.

Társai nélküle is kétgólos előnyből kezdték meg a záró tíz percet, a kiegyenlített találkozón a végjáték a kapusokról szólt, az utolsó három percben kétszer is eredményes tudott lenni a Debrecen, a vendéglátónak csak szépítésre futotta az erejéből.

Alicia Toublanc, a DVSC Schaeffler játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 10. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler mérkőzésen a győri Audi Arénában 2026. január 17-én. Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 30-31. MTI/Krizsán CsabaAlicia Toublanc, a DVSC Schaeffler játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 10. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler mérkőzésen a győri Audi Arénában 2026. január 17-én. Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler 30-31. MTI/Krizsán Csaba

A Győr tétmérkőzésen ezt megelőzően tavaly március 2-án kapott ki legutóbb, mégpedig a Ferencvárostól hétméteresekkel a Magyar Kupa fináléjában. Rendes játékidőben tavaly január 4-én ugyancsak az FTC múlta felül a kisalföldi alakulatot.

A Győrben Hovden hétszer, a 28. születésnapját éppen ezen a napon ünneplő Kristina Jörgensen és Dione Housheer ötször volt eredményes. Szemerey Zsófi kilenc, Sako négy lövést védett. A Debrecen sikeréhez a mezőny legeredményesebbje, Alicia Toublanc kilenc, Petrus Mirtill hat, míg Hámori Konszuéla öt góllal, Jessica Ryde 17 védéssel járult hozzá.

A győztes DVSC Schaeffler játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 10. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler mérkőzés után a győri Audi Arénában 2026. január 17-én. A mérkőzést a DVSC 31-30-ra nyerte. MTI/Krizsán CsabaA győztes DVSC Schaeffler játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 10. fordulójában játszott Győri Audi ETO KC-DVSC Schaeffler mérkőzés után a győri Audi Arénában 2026. január 17-én. A mérkőzést a DVSC 31-30-ra nyerte. MTI/Krizsán Csaba

Kedden bajnokin ugyancsak Győrben találkozik a két együttes.

A Borussia Dortmund 25-22-re nyert a Buducnost Podgorica otthonában, a vendégeknél Szikora Melindának nem kellett védenie, mivel poszttársa, Sarah Wachter 46 százalékos hatékonysággal 19 kísérletet hárított.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.