A francia válogatott orvosa, Emmanuel Bidet közlése szerint az elvégzett vizsgálatok „akut elváltozást” mutattak ki, amely kizárja Remili Európa-bajnoki szereplését. A szövetségi kapitány, Guillaume Gille úgy fogalmazott: Remili visszalépése a rutint és a pályán betöltött szerepét tekintve is komoly érvágás, ezért a keretben Aymeric Zaepfel kapott helyet a 18 fős utazó csapatban.
A 30 éves klasszist a 2024-es Eb legértékesebb játékosának választották, Franciaország pedig aranyéremmel zárta azt a tornát, így a címvédő most nélküle kezdi meg szereplését a kontinenstornán.
A franciák a csoportkörben sorrendben a csehekkel, az ukránokkal és a norvégokkal mérkőznek meg. A veszprémi klubot ugyanakkor így is két játékos képviseli a keretben: Hugo Descat és Yanis Lenne is tagja a névsornak. Utóbbi állapota kapcsán korábban a One Veszprém HC jelezte: a klub megítélése szerint Lenne-nek inkább pihenésre és kezelésekre lenne szüksége, a végső döntést azonban a válogatott stábja hozza meg