Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elfogyott az LMP pénze

2010. szeptember 26. 5:15
Mára az LMP kasszája teljesen kiürült, a pártnak nincs pénze arra, hogy az utolsó héten is kampányolhasson, jelentették be.

Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke elmondta: ahogy már korábban is, most újra a választókhoz fordulnak, akiktől azt kérik, hogy juttassák el adományaikat az LMP nyílt kampányszámlájára. Felajánlotta, hogy ha bármely adományozó úgy érzi, hogy a párt nem úgy politizál, ahogy azt elvárta tőlük, akkor visszaadják neki az adományát.

A kampányfőnök kitért arra is, hogy a Fidesz és az MSZP plakátjai viszont mindenütt feltűnnek. Véleménye szerint a pártok "saját maguk állítják ki a korrupciós bizonyítványt ezzel, mert ennyi hirdetést tisztességes forrásból finanszírozni nem lehet".

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.