Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szakma és szórakozás

2010. szeptember 25. 0:11
Kamera Hungária, a televíziók legnagyobb seregszemléje új helyszínen, szuper show-technikai elemekkel szórakoztatta a nagyszámú közönséget.

Csaknem teltház várta a Kamera Hungária Televíziós Fesztivál ünnepélyes megnyitóját tegnap este a Veszprém Arénában. A minden évben megrendezett fesztiválon Magyarország minden valamire való tévéje képviselteti magát. A fesztivál nem csak a szakmai találkozóban merül ki, 13+1 kategóriában díjazzák az év legjobb tévéműsorait illetve egy fergeteges show-val ünneplik meg az eseményt.

A rendezvény első napján, pénteken már 11 órától programokkal várták az érdeklődőket: a Kívánságkosárban helyi és környékbeli művészeket szólaltattak meg. Délután a Comedy Central két sztárja, Mogács Dániel és Pataki Balázs szórakoztatta a közönséget, amely később pedig a Jóban-Rosszban magyar sorozat sztárjaival találkozhatott. A sportkedvelők Hajdú B. István, Méhes Gábor és Vince Ottó beszélgetésébe kapcsolódhattak be, késő délután pedig tehetségkutató versenyt rendeztek Sebestyén Balázs, Till Atilla és Böhm György vezetésével.


Debrezcenyi János

Az est háziasszonya Jaksity Kata, a TV2 műsorvezetője volt, aki felkérte Debrezcenyi János polgármestert, üdvözölje a részvevőket és a közönséget.
- A tévések és a politikusok sokban hasonlítanak egymásra – kezdte a polgármester köszöntőjét, miután üdvözölte a megjelenteket, kiemelten a Bottroppból érkezett vendégeket – mindannyian emberekkel foglalkozunk. A mai nap a tévé ünnepe, a személyiségünket legjobban befolyásoló eszközök egyike. A többi között ez is oka annak, hogy a mi munkánk nem magánügy, hisz hatással vagyunk a környezetünkre – mondta Debreczenyi János.


Jaksity Kata

A köszöntő után Novák Péter időutazásra hívta a közönséget, a 60-as 70-es évek táncdalfesztiváljainak slágerei – új hangszerelésben és stílusban - elevenedtek meg a színpadon Bereczki Zoltán, Dolhai Attila, Falusi Mariann, a Fool Moon, a Freeport együttes, Király Viktor, Malek Andrea, Mészáros Árpád Zsolt, Oláh Ibolya, Palya Bea, Szinetár Dóra, Szulák Andrea, Tabáni István és Tóth Gabi és Tóth Vera tolmácsolásában.

Holnap délelőtt a gyerekeknek kedveznek majd szórakoztató gyermekműsorokkal, délután közönségtalálkozó lesz Hajdú Péterrel, a Kékfény stábjával, az Echo Tv és a HírTv stábjaival. De lesz borvetélkedő Vágó Istvánnal és mindenki kezet rázhat a Barátok Közt sztárjaival is. A Showder klubbosok után indul a gálaest Winkler Nóra és Réz András vezényletével. Fellép a 4for Dance, az Anti Fitness Club, Balogh Kálmán és a Gyipsy Cimbalom Band, Fekte Jenő, az Irie Maffia, DJ Pozsi, Keresztes Ildikó, Kovács Zoltán, és a Mystery Gang.
 

Galéria
Szakma és szórakozás
Tiger Szabolcs
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.