Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

Pro Meritis érmet kapott a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület

2025. december 20. 22:51
A kádártai adventi rendezvényen adták át a kitüntetést szombat délután. Az adventi koszorú negyedik gyertyájának lángja is fellobbant, amit Varga Tamás alpolgármester gyújtott meg.

Színpadi produkciókkal, forralt borral, halászlével, kézműves termékekkel várták a résztvevőket, a jó hangulat garantált volt. Porga Gyula, Veszprém város polgármestere köszöntötte elsőként a megjelenteket, aki a közösség megtartó erejéről beszélt. További sikereket kívánt a településnek, és azt, hogy továbbra is legyenek ilyen aktívak, akik a közösségben jól érzik magukat.

A beszéd után Porga Gyula adta át a Pro Meritis érmet, melyet a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület kapott.

A Polgárőröktől Nagy Sándor egyesületi tag külön kitüntetést kapott.

A Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület 1995-ben alakult meg a városrészi közbiztonság javítása érdekében tenni akaró, az ügy iránt elkötelezett helyi lakosok kezdeményezésére és részvételével. 2003-ban a szervezet Gyulafirátót és Kádárta működési területet megcélozva újjá alakult. Ezt követően a helyi közbiztonsági tevékenység mellett nagy hangsúlyt kapott a kapcsolatépítés a városban működő többi polgárőr egyesülettel, a megyei szövetséggel, a városi önkormányzattal és a városi rendőrkapitánysággal. A tőlük kapott támogatásoknak köszönhetően, a technikai eszközök bővülése mellett 2017-ben megalakult a lovas csoport.

Az autós, lovas és motoros polgárőrök már nem csak a településrészen teljesítenek szolgálatot, hanem gyakran látnak el rendőrökkel közös szolgálatot Veszprémben, a főforgalmi utakon és a Balaton parton is. Amikor a városban korábban működő polgárőr egyesületek sorra megszűntek, a Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület működési területe az egész városra kiterjedt. Az egyesület hangsúlyos szerepet játszik a vármegyei polgárőr tevékenységben is, hiszen a Veszprém Vármegyei Polgárőrségek Szövetségének elnökségébe az egyesület két tagját is beválasztották. A 30 éves évfordulóját ünneplő Gyulafirátóti Polgárőr Egyesület évtizedek óta példamutató elkötelezettséggel és önzetlen szolgálattal dolgozik a település közbiztonságáért és lakóinak nyugalmáért.

Az egyesület tevékenysége messze túlmutat a járőrszolgálaton: jelenlétükkel erősítik a közösség összetartását, segítik a rendvédelmi szervek munkáját, részt vesznek a helyi rendezvények biztosításában, valamint példát mutatnak a közösségért végzett önkéntes munka értékéről. Tagjai szabadidejüket nem sajnálva, felelősségteljesen és következetesen vállalják azt a szolgálatot, amely alapjaiban járul hozzá városunk élhetőségéhez és biztonságához. Köszönet és tisztelet illeti őket mindazért, amit értünk tesznek nap mint nap, önként, a közjó szolgálatában.

A méltatás után Varga Tamás alpolgármester gyújtotta meg a negyedik gyertyát.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Kihívások Napja Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. tegnap 20:11 Több ezer ember már megmozdult Veszprémben közélet Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. tegnap 15:48 CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.