Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Október 3-a után jön a feketeleves

2010. szeptember 23. 6:18
Az elmúlt száz nap a demokrácia lebontásának az időszaka is volt - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, veszprémi sajtótájékoztatóján.

Hartmann Ferenc, az MSZP polgármesterjelöltje és Mesterházy Attila a párt elnöke tartott közösen sajtótájékoztatót szerdán, majd lakossági fórumot Veszprémben. Hartmann Ferenc szerint azzal, hogy a Fidesz új polgármesterjelöltet állított, azt bizonyítja, hogy ő maguk sem voltak elégedettek a városvezetéssel. Ezt követően az ellenzéki párt helyi kampány - szlogenjét kritizálta.


Hartmann Ferenc és Mesterházy Attila

Bíráló hangnemben beszélt a Fidesz kampányszövegeiről, miszerint „jó itt, Veszprémben élni”. Hartmann szerint újabb kutatások eredményei mást tükröznek, majd számadatokkal igyekezett állításait alátámasztani. Kitért a korábbi városvezetési sikereire, és sajnálatát fejezte ki, hogy - szerinte - a Fidesz áprilisban és most is kerüli a konkrétumokat, "ma sem tudjuk hogyan akarja a Fidesz új fejlődési pályára állítani a királynék városát."


Hartmann Ferenc

Porga Gyula még a vitafórumot is lemondta, tette hozzá. - Nemcsak érzésekről, hanem ügyekről is kell beszélni. Mit kívánnak kezdeni az adóssággal? Miért van szükség még egy aluljáróra? - tette fel a kérdést.

Mesterházy Attila a kormány elmúlt 100 napját értékelte-bírálta. Emlékeztetett, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a tavaszi kampány során tett adócsökkentési ígéreteit miniszterelnökként nem váltotta be, nem volt július elsejétől nagyarányú adócsökkentés, és nem fog megvalósulni januártól sem.

- Az elmúlt száz nap a demokrácia lebontásának az időszaka is volt - mondta Mesterházy Attila, aki szerint a Fidesz folyamatosan iktatta ki "azokat a súlyokat, ellensúlyokat", amelyek nélkülözhetetlenek egy demokratikus köztársaságban. Láthatóan kíméletlenek és nagyon hatékonyak voltak a saját hatalmuk bebetonozásában, ám amikor például a devizahitelesek megsegítéséről van szó, akkor hetekről, hónapokról beszélnek.

Kiemelte, "nem törődtek az általuk sokat hangoztatott párbeszéddel sem, nem kérték ki a civil szervezetek véleményét, valamint az  idősügyi szervezetekét és a szakszervezetekét sem."


A sajtótájékoztatón az MSZP választmányi lapja és frissen sült pogácsa fogadta az újságírókat

A nyugdíjasok esetében pedig csak annyira futotta a konzultációból, hogy egy adatbázis építésére alkalmas levelet küldtek ki nekik - mondta az MSZP elnöke, hangsúlyozta, ez egyrészt a "Kubatov-listára való felkerülést szolgálja", másrészt adatvédelmi aggályokat is felvet. Kik kapták meg és milyen formában ezeket a leveleket? - tette fel a kérdést.

A szocialisták elnöke emlékeztetett arra, hogy ma 1,7 millió családnak van devizaadóssága, s 20 százalékuk nem tudja fizetni a hiteleit. - Október 3-a után jön a feketeleves, a kormánynak kiadáscsökkentő intézkedéseket kell meghoznia. Ezt egyébként megszorító intézkedésnek nevezik, de látható módon a Fidesz hisz a szómágiában és kerüli ezt a kifejezést - hangsúlyozta Mesterházy.

Majd végszóként elmondta, "az lenne a tisztességes, ha a magyar polgároknak a választások előtt elmondanák azt, mire számíthatnak a következő évben, s honnét akar a miniszterelnök több ezermilliárd forintot kivonni a gazdaságból."

Szerinte a választópolgárok október 3-án stoptáblát állíthatnak a Fidesz diktatórikus hatalomgyakorlásával szemben.

Szausev Xénia
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.