Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

180 fokos fordulatra van szükség

2010. szeptember 18. 3:11 // Forrás: Magyar Nemzet
Orbán Viktor szerint a neoliberális kísérletezés ideje lejárt; a piac mindenhatósága és önszabályozása csak elmélet.

A miniszterelnök az Európai Néppárt pénteki budapesti rendezvényén úgy fogalmazott, 180 fokos fordulatra van szükség: a sokkal szigorúbb szabályozást és ellenőrzést azok esetében kell alkalmazni, akik spekulálnak, és azokat kell felszabadítani a terhek alól, akik munkahelyeket teremtenek, termelékenységet növelnek.

Orbán szerint a különböző spekulatív pénzügyi tranzakciók szabályozása nemcsak azért szükséges, mert válság van, hanem azért is, mert a jövőt csak valóságra, valós értékekre lehet építeni az utópiák és spekulációk helyett. „Így el tudjuk kerülni azt, hogy újra olyan válsághelyzetekbe kerüljünk, mint a mostani” – emelte ki. „A politikai és gazdasági utópiák, amelyek szellemében éltünk, összeomlottak”, a valóság törte össze ezeket, „és most az utópiák romjai között találjuk magunkat” – fogalmazott Orbán.

A gazdaságba beszivárgó utópiáról szólva a kormányfő azt mondta, remélhetőleg a neoliberális gazdaság- és pénzügypolitikák elterjedése lesz a legutolsó káros kísérlet. Ez a neoliberalizmus a piac mindenhatóságát hirdette, és megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy lehetséges jólét értékteremtés nélkül – mondta, rámutatva: a jelenlegi világválságot éppen az okozta, hogy „kipukkadt ez a pénzügyi lufi”.Orbán úgy látja, a megoldás az, hogy a hétköznapokat kell sikerré formálni az állampolgárok számára. Az Európai Tanács ülésének tapasztalatai alapján szerinte kijelenthető, hogy Európa már látja a paradigmaváltás szükségességét, hiszen az utópiák kora lejárt.

„A Fidesz, a magyarországi kormánypárt elkötelezett híve a sikeres valóság építésének Magyarországon és Európában is” – jelentette ki, hozzátéve, ha a valóság reményeket kínál, akkor az emberek inkább a valóságot választják, mint félrevezető utópiákat. A közelgő önkormányzati választásokkal kapcsolatban Orbán azt mondta, a választás nem programokról fog szólni, hanem arról, mit tett a kormány az első száz napja alatt.

A magyar miniszterelnök az Európai Parlament néppárti frakciójának keretei között működő, Európai Ötletek Hálózata elnevezésű szerveződés konferenciáján szólalt fel. A gazdasági-pénzügyi válság leküzdésének lehetőségeiről tartott, csütörtökön kezdődött háromnapos tanácskozáson az EU néppárti frakciójának félszáz képviselője vesz részt.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.