Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Panelfelújítások a Török Ignácban

2010. szeptember 17. 5:54
Újabb felújított, ipari technológiával épült tömböt avattak a panel program keretében a Török Ignác utcában a minap délután.

Több mint 54 millió forintból korszerűsítették a hatvanlakásos épületet - pályázati pénzből, önkormányzati támogatással és önerőből valósult meg a beruházás során a utólagos homlokzati hőszigetelés és a fűtési rendszer korszerűsítése.

A közel 1500 négyzetméteren felújított ház előnyeit a lakók elsősorban a pénztárcájukon érezhetik majd, meg a fűtési idényben és a nyári kánikulák idején. Ugyanakkor az épület küllemében is megújult, megszépült.

Takács László, a körzetben induló képviselőjelölt szívén viseli az ott lakók sorsát: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a szomszéd épület homokozójának újjáépítésében több tízezer forintos önrésszel járult hozzá.


Takács László,a  Fidesz képviselőjelöltje (középen)

- A zöldebb és otthonosabb környezet a közösségek életében rendkívül fontos. Hiszen a közösségi terek, a lakóház előtti zöld területek, parkok baráti összejövetelekre, találkozásokra, beszélgetésekre adnak lehetőséget. Egymás megértésében, megismerésében fontos a párbeszéd, hiszen itt élünk egymás mellett – mondta a képviselőjelölt.


Útburkolati munkát is végeznek a szakemberek a Török Igácban

Az ünnepélyes házavató szendvics- és pogácsapartival végződött.

Szausev Xénia
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.