Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mérlegen az elmúlt négy év

2010. szeptember 16. 13:35 // Forrás: Megyeháza
Értékelték a képviselők az elmúlt önkormányzati ciklus munkáját a ciklus utolsó megyegyűlésén, ma Szent István teremben.

Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési elnök ismertette a Veszprém megye érdemrendje kitüntetettjeiről, az első napirendi pontban, zárt ülésen hozott döntés. A rangos elismerést Pákozdy János, a megyei kórház osztályvezető főorvosa, Szabó István, a devecseri Gallus Kft. ügyvezető igazgatója és dr. Zsolnai József professzor, egyetemi tanár kapja.

A megyei elnök előterjesztésére a Veszprém megyei önkormányzat kapcsán elfogadták a képviselők az idei év költségvetésének első félévi végrehajtását tartalmazó-, illetve a 2010 évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítását, valamint a 2006-2010 közötti időszakban végzett tevékenységet összefoglaló beszámolót.
Ugyancsak áldását adta a megyegyűlés a Csolnoky Ferenc megyei kórház első féléves munkáját bemutató tájékoztatóra. Mindemellett egyetértettek abban, hogy a megyei kórház közreműködésével történjék meg a megyei egészségügyi intézmények sürgősségi ellátásának fejlesztését, illetve az egészségügyi intézmények struktúra átalakítását támogató pályázat elkészítése. Döntés született más egészségügyi pályázat benyújtásáról is.

A képviselők tárgyalták és elfogadták a megyei önkormányzat rehabilitációs tüdőgyógyászati kapacitásának intézményen belüli átcsoportosításáról szóló javaslatot, majd beszámoló hangzott el a megyei pedagógiai szakmai szolgáltatás ellátásáról.
Az ülés végén Lasztovicza Jenő megyei közgyűlési elnök megköszönte a képviselők, a megyei önkormányzat és a sajtó munkáját, majd közölte: a jövőben a mostani 40 helyett 18 képviselőből áll a megyegyűlés.
 

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.