Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 7. Rezső
Veszprém
7°C
2025. november 7. Rezső
Veszprém
7°C

Irány Costa Rica – a veszprémi Hadházi ismét bizonyítana a futsalválogatottban

2025. október 15. 11:50
A januári Európa-bajnokságra való felkészülés első állomása lesz a közép-amerikai ország válogatottja elleni két összecsapás. A nemzeti együttesben ott lesz a VEHIR.HU Futsal Veszprém kiválósága, Hadházi Sándor is, aki remek formában várja az újabb megmérettetést.

A Sergio Mullor vezette férfi futsalválogatott szeptemberben nagy csatában felülmúlta a románokat, ezzel bebiztosította szereplését a jövő évi Európa-bajnokságon. Az Eb sorsolását október 24-én tartják, de a csapat addig sem tétlenkedik: október 17-én és 19-én a Costa Rica-i válogatott meghívására a közép-amerikai országban játszik két felkészülési mérkőzést a házigazdákkal.

Kapcsolódó cikk
A magyar futsalválogatott kijutott az Európa-bajnokságra!
A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

Szerencsére most már elmondhatjuk, hogy elkezdhetjük a felkészülést a januári Európa-bajnokságra. A mostani az első összetartásunk, amelyen már az Eb-szereplést szem előtt tartva dolgozhat a csapat

– nyilatkozta az mlsz.hu-nak Sergio Mullor.

Szeretnénk a lehető leghatékonyabban kihasználni a január végén kezdődő tornáig hátralévő időt, és minden pillanatot megragadni a felkészülésre. Ezúttal lehetőségünk nyílik átkelni az Atlanti-óceánon, hogy megmérkőzzünk Costa Ricával, egy olyan válogatottal, amely az elmúlt években rengeteget fejlődött.

Hadházi (fehér mezben) ismét bizonyítania (archív fénykép - mlsz.hu)Hadházi (fehér mezben) ismét bizonyítania (archív fénykép - mlsz.hu)

A keretben ezúttal is helyet kapott a veszprémi Hadházi Sándor, aki a VEHIR.HU Futsal Veszprém színeiben az NB I-ben remek formában játszik, stabil védőmunkájával és higgadt játékával kulcsfigurává vált klubjában. Teljesítménye a válogatott szakmai stábjának figyelmét sem kerülte el.

Hatalmas megtiszteltetés ismét a válogatott keret tagjaként készülni, különösen egy ilyen különleges túra előtt. Costa Rica messze van, de a célunk ugyanaz: fejlődni és a legjobb formánkat mutatni. Életem egyik legjobb időszakát élem most, fizikálisan és mentálisan is erősnek érzem magam. Szeretném mindezt a válogatottban is kamatoztatni, és minden veszprémit képviselve küzdeni a címeres mezben

– reagált portálunk megkeresésére Hadházi Sándor.

A válogatott kerete:

Kapusok:

  • Alasztics Marcell (Á Stúdió Nyíregyháza)
  • Faragó Ádám (DEAC)

Mezőnyjátékosok:

  • Hadházi Sándor (VEHIR.HU Futsal Veszprém)
  • Rafinha (Á Stúdió Nyíregyháza)
  • Vatamaniuc-Bartha Dávid (Á Stúdió Nyíregyháza)
  • Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu)
  • Rábl János (MVFC Berettyóújfalu)
  • Szabó Lajos Mátyás (MVFC Berettyóújfalu)
  • Nagy Imre (MVFC Berettyóújfalu)
  • Győri Balázs (DEAC)
  • Bencsik Roland (SG Kecskemét Futsal)
  • Fekete Márk (SG Kecskemét Futsal)
  • Lux Bence Gábor (Aramis SE)
  • Suscsák Máté János (Újpest FC)
  • Rutai Balázs (SG Kecskemét Futsal)
  • Büki Baltazár Géza (Aramis SE)
vehir.hu
Férfi futsal NB I alapszakasz, 2025/2026
M GY D V LG KG GK P
1. VEHIR.HU FUTSAL VESZPRÉM 11 11 0 0 52 15 37 33
2. ÚJPEST FC 10 8 0 2 49 24 25 24
3. A STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 11 6 3 2 57 21 36 21
4. ARAMIS SE 11 6 1 4 36 34 2 19
5. DEAC 10 5 2 3 25 19 6 17
6. PTE-PEAC 10 4 1 5 26 26 0 13
7. SG KECSKEMÉT FUTSAL 10 4 0 6 25 40 -15 12
8. MVFC BERETTYÓÚJFALU 10 3 3 4 34 26 8 12
9. H.O.P.E. FUTSAL 11 3 2 6 25 43 -18 11
10. NYÍRBÁTOR B-KERÉP 10 2 1 7 31 41 -10 7
11. MAGYAR FUTSAL AKADÉMIA 10 2 0 8 21 42 -21 6
12. HALADÁS VSE 10 1 1 8 9 59 -50 4
Utolsó módosítás: 2025. október 31. 22:00
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 8. 18:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. május 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. május 26. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. május 31. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
SG Kecskemét
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. június 4. 20:45
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I bajnoki döntő, 2024/2025
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét
Időpont
2025. június 7. 19:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 11. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2025. augusztus 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2025. augusztus 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Bolton Futsal Club
Időpont
2025. augusztus 26. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
Sjarmstrollan Idresstad
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
2-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Bajnokok Ligája, 2025/2026
Hazai
AEK Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. augusztus 29. 20:30
Helyszín
Görögország, Athén
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
DEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 4. 18:00
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. szeptember 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Haladás VSE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. szeptember 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
1-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. szeptember 29. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
H.O.P.E. Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 6. 20:30
Helyszín
Gyáli Sportcsarnok
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Nyírbátor B-Kerép
Időpont
2025. október 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. október 27. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Időpont
2025. október 31. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
ma 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 21. 19:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Aramis SE
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. november 24. 19:35
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2025. november 28. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 4. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. december 12. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Újpest FC
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2025. december 29. 0:00
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
H.O.P.E. Futsal
Időpont
2026. január 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Nyírbátor B-Kerép
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 13. 0:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Vehir.hu Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2026. február 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I 2025/26
Hazai
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Vendég
Vehir.hu Futsal Veszprém
Időpont
2026. február 23. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.