Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egyik zsebből a másikba

2010. szeptember 16. 5:44
Az MSZP attól tart, hogy az Aréna pakolóját a VKSZ Zrt. megveszi és fizetőssé teszi - mindezt, folyosói pletykákra alapozzák.

Az Aréna előtti parkolóban tartottak sajtótájékoztatót a baloldali képviselők, akik szerint a fideszes többségű önkormányzat arra készül, hogy nyilvános pályázat útján hogy értékesítse a Veszprém Aréna 800 gépkocsi befogadására alkalmas parkolóját.


Mazák György, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor

Hartmann Ferenc, a párt polgármesterjelöltje szerint, teszi mindezt azért, hogy „mérhetetlen költségvetési hiányát enyhítse és orvosolja a négy éve megoldatlan pénzügyi helyzetet”.


Hartmann Ferenc

- A történet furcsa, mivel nyilvános pályázat útján kívánják meghirdetni a parkolót, melyet az épülettel együtt 4,5 milliárd forintnyi jelzáloghitel terhel. Az értékesítési összeget 312 millióra határozta meg az önkormányzat. A pályázati kiírásban az is szerepel, hogy csak parkoló-funkcióért vehető meg – mondta Hartmann Ferenc, majd a területről készült légi felvételeket lobogtatva magyarázta, az a gyanújuk, a vevő már meg is van.


- A vevő nagy valószínűséggel egy önkormányzati tulajdonú gazdasági cég, a folyosói pletyka szerint a közüzemi zrt.. Honnan van a cégnek erre forrása? – tette fel a kérdést Hartmann, aki szerint ha van rá pénz, akkor ez csak a megemelkedett hulladék-és távhőszolgáltatási díjból származó bevételeknek köszönhető. „Úgy tűnik, egyik zsebből a másikba vámdorol a pénz” – vonta le a következtetést.


Az Aréna melletti parkoló

- Azért kívánja értékesíteni a parkolót a jobboldali városvezetés, mert képtelen a maga által kitűzött költségvetési célokat teljesíteni. A kezdeményezés célja az, hogy a költségvetés mielőbb bevételhez jusson – mondta Mazák György a pénzügyi bizottság elnöke.


Mazák György

Katanics Sándor szerint, ennél nagyobb a baj: pénzügyi zavarban van a város. Aki megveszi ezt a parkolót, annak az a célja, hogy parkolási díjat szedjen a rendezvények miatt, vélekedett. Ha ez bekövetkezik, százával veszik majd igénybe az Arénába látogatók, a Tesco és OBI Áruházak parkolóit, vagy a 82-es út melletti parkolással megbéníthatják a közlekedést.


Katanics Sándor

„Ismételten bebizonyosodott, hogy költségvetési ügyekben koncepció nélküli és csődöt mondott a fideszes önkormányzat” – összegezték egyhangúlag.


 Az indexveszprém és a Napló újságírója érdeklődéssel nézi  Katanics térképét

Szausev Xénia
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.