Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Polgármesterjelöltek vitaestje

2010. szeptember 16. 0:01
A polgármesteri székért indulóknak a Civil Kerekasztal fórumán résztvevők kemény kérdéseket is feltettek.

Egy asztalhoz ültették Hartmann Ferencet, Molnár Ernőt és Porga Gyulát a civilek. A Veszprémi Civil Kerekasztal tegnap esti rendezvényén a veszprémi civil szervezetek megjelent vezetői arra voltak kíváncsiak, melyik polgármesterjelölt, mit tud a jövőben nekik ígérni. Az est házigazdája és moderátora Vass Tibor, az egyesület elnöke volt. Sorshúzás alapján a bemutatkozást Molnár Ernő, a Lokálpatrióták jelöltje kezdte.


Molnár Ernő

- Veszprémbe 1964-ben kerültem, itt alapítottam családot, itt lettem Lokálpatrióta és képviselő is. Ez utóbbi egy olyan szakma, amelyet még épp hogy megtanultam, és a két kollégámhoz képest most is csak tanuló vagyok a polgármesterjelölti poszton . A lokálpatriotizmus lényege: az élet minden területén el kell érnünk, hogy a veszprémiek előnyben érezzék magukat a saját városukban.


Hartmann Ferenc

Hartmann Ferenc, az MSZP képviselő-jelöltje saját alpolgármesteri időszakára emlékezett vissza. – Abban az időben  intenzív fejlődés történt a városban, több nagyobb projekt – mint a Vass Galéria, a műfüves futballpálya vagy épp a Vadvirág óvoda – ekkor valósult meg. Egy felmérés szerint, a megyeszékhelyek közül, Győr után Veszprémben volt a legjobb élni. Nekem is részem volt több most megvalósuló nagy projektben is. Ellenben arra is fel kell hívnom a figyelmet, hogy az előző választások idején 2 milliárd forint volt, most viszont 8,4 milliárd forint adóssága van Veszprémnek.


Porga Gyula

Porga Gyula, a Fidesz polgármesterjelöltje elmondta, a mostani önkormányzat büszke lehet az elért teljesítményére és nyugodt szívvel kérheti a szavazók újbóli bizalmát. – A legnagyobb dicséretnek tartom, ha az ellenfél is elismeri, mennyi fejlődés történt nálunk. A megnövekedett adósság egyik  oka az állami támogatások drasztikus csökkenése. Azonban nem csak az adóssága nőtt Veszprémnek, 5 milliárd forintnyi értékkel gyarapodtunk is, ahogyan  ez az Állami Számvevőszék vizsgálatából is kiderült. A jövőben pontosan meg kell határoznunk a fejlődés irányát és a céljainkat. A kulturális hagyományainkra is alapoznunk kell, illetve szövetséget kell alkotni a civil szervezetekkel, a szakemberekkel és az egyes emberekkel is.

Domokos József Molnár Ernőtől kérdezte, tudja-e hány civil szervezet van a városban és mi különbözeti meg őket a politikai szervezetektől, továbbá tiltja-e a lokálpatrióta gondolkodás, hogy egy nem veszprémi képviselőként  induljon. Molnár Ernő az első kérdésre nem tudott válaszolni, a másodikra csak annyit mondott, itt van például ő és Domokos, és ha a képviselőjelölt Veszprém érdekeiért küzd, akkor az már megfelel.

Dobos Gábor az intézményrendszer fenntarthatóságára volt kíváncsi. Hartmann szerint teljes átvilágításra van szükség, és az oktatásra alapozva, újra kell gondolni a dolgokat. Porga Gyula elmondta, egy 11 milliárdos rendszerről van szó, amit nehéz változtatni, ő azonban úgy véli, nem feltétlenül a tömeges elbocsájtás jelent megoldást, vannak más lehetőségek is. Az önkormányzat eddig is vállalt önként feladatokat, ezzel színesítve a város életét, ezt a jövőben is megteszi. Molnár úgy vélte, a színvonal tartásához szükség van arra, hogy a családok jobban a zsebükbe nyúljanak, nem várhatják az önkormányzattól minden probléma megoldását.

Rákérdeztek a város ifjúságpolitikai stratégiájára is. Porga Gyula elmondta, az eddig érvényben lévő koncepciót most tervezik újragondolni, a jelenlegi realitásokhoz igazítani. Veszprém iskolaváros, amelyben egy széles és heterogén diáktársadalom él együtt a többiekkel. Probléma, hogy az egyetemistákat nem sikerül bevonni a város közéletébe, ezen változatni kell, hogy egy újabb színnel gazdagíthassák Veszprémet.
Hartmann Ferenc annyival egészítette ki a Fidesz polgármesterjelöltjének mondandóját, hogy az ifjúság szocializálódása a családban kezdődik, az iskolákban folytatódik és a különböző szabadon választott közösségekben ér véget. Olyan koncepciófrissítés kell, amely ezekkel a szempontokkal is törődik. Molnár Ernő úgy vélte, az igények mértéktelenek, a lehetőségek viszont korlátozottak, ha a kettő szinkronba kerül, akkor lesz eredmény.

 

Tiger Szabolcs
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.