Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A véres ruhákat is magukkal vitték

2010. szeptember 15. 15:21
Sorra kerültek a bűnpártolók: a Cozma-per harmadik napján Gergely Péterné hatodrendű vádlottat is meg hallgatták.

Bihari Csaba ötödrendű vádlott meghallgatása után Gergely Péterné hatodrendű és Antalik László hetedrendű vádlottak következtek. Őket bűnpártolással vádolja az ügyészség.

Gergely Péternére úgy döntött, vallomást tesz, de csak kérdés-válasz formájában. Ebből kiderült, a történtekről csak az ausztriai Grazban szerzett tudomást. Alapvetően nem kedvelte párja, Raffael Sándor barátait, és össze is vesztek, amikor a kérdéses napon elment, tudomása szerint Székesfehérvárra. Raffael Sándor másnap hajnalban, 4 körül ért haza Németh Győző társaságában. Nagyon rossz állapotban volt, a fején egy vágás, de csak annyit mondott, verekedésbe keveredett.

Gergely Péterné a továbbiakban elmondta másnap, vásárlás után, elmentek a telki kórházba, mivel Raffael rosszul érezte magát. Délelőtt Németh a kanapén ülve, arcát a kezébe temetve annyit mondott: „szörnyű dolgot tettem”. Náluk tartózkodott még Pál, Németh és Antalik is. Gergely Péterné elismerte, részt vett a kiutazáshoz használt autó beszerzésében. A csomagolás során nem tűnt fel neki semmi, miért is viszik magukkal a szakadt, véres ruhákat, amit a többi szennyes közé raktak. Úgy tudta, Antalik pénzt váltani tart velük. A Veszprémben történtekről állítólag csak annyit tudott édesanyjától, hogy verekedés volt és nyomoz a rendőrség.

A szünet után Gergely Péterné kérte, hozzák tudomására a Grázban tett tanúvallomását, erre ugyanis mindezidáig nem került sor. Dr. Németh Balázs bíró eleget tett a kívánságának és felolvasta az Ausztriában tett vallomását, amelyből kiderül: tavaly február 7-én veszekedett Raffaellel, mert úgy tudta, azért mennek Székesfehérvárra, hogy valakin bosszút álljanak. Raffael barátait garázdának tartotta. Vasárnap Németh és Raffael arról beszélgettek, hogy Svájcba, Olaszországba vagy Spanyolországba utazzanak. Mivel Svájcban Némethnek és Raffaelnek is vannak „barátnői”, akik „dolgoznak” nekik, ezért esett a választás erre az országra. A vádlott vallomásainak egyikéből az is kiderült, úgy véli Némethék győzték meg Raffaelt, hogy vigye el a balhét, hisz ő az egyetlen, aki megsérült.
 

Tiger Szabolcs
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.