Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
8°C
2026. március 19. József
Veszprém
8°C

Ismét izzik a kemence Szabadságpusztán

2025. szeptember 19. 15:04
Az idősek még emlékezhetnek rá, a fiatalabbak pedig az ő elbeszéléseikből tudják, hogy valaha Szabadságpuszta közepén állt egy kemence, amit serényen használtak az ott élők, egyfajta találkozási pont volt számukra. A kemence idővel eltűnt a városrészből, viszont a helyiek lelkesedésének és az önkormányzat támogatásának köszönhetően 2025-től már ismét elmondhatják a szabadságpusztaiak, hogy saját kemencéjük van, amit már fel is avattak.

Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat ideje alatt volt egy helyi értékeket feltáró projektje a Szabadságpusztai Baráti Kör Egyesületnek, ekkor derült fény az egykori kemence létezésére. Nagy Ibolya, az egyesület elnöke ezután kereste meg Kovács Áront, Szabadságpuszta önkormányzati képviselőjét, hogy élesszék újra ezt a régi értéket.

A képviselő az igénnyel megkereste a polgármestert is, aki ugyancsak támogatta a megvalósítását, többek közt azzal, hogy az önkormányzat forrást biztosított a megépítésére. A VKSZ Zrt. pedig a közösségi ház, egyben a kemence környékét újította fel térkövezéssel és kertészeti munkákkal.

Porga Gyula, Kovács Áron, Nagy Ibolya, Ovádi Péter, Salga BalázsPorga Gyula, Kovács Áron, Nagy Ibolya, Ovádi Péter, Salga Balázs

Ez végül 2025. augusztus 20-ra megtörtént, azóta pedig a szabadságpusztaiak már ki is próbálták a településrész központjában a közösségi ház mellett kialakított kemencét.

Csütörtök délután egy kisebb összejövetelt is rendeztek ennek megünneplésére, amelyen a helyi lakosok és Kovács Áron mellett részt vett Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő is. Utóbbi egyébként politikai pályafutását szabadságpusztai önkormányzati képviselőként kezdte, így sok régi ismerőst köszönthetett az eseményen.

Portálunknak Nagy Ibolya elmondta, a kemencével kibővülnek a lehetőségek, hogy még több és színesebb helyi közösségi programot rendezzenek Szabadságpusztán és annak a lehetőségét is felvetette, hogy ezekre meghívnak más városrészekből hozzájuk hasonló civil egyesületeket.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.