Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint 230 ezer százéves japán "hiányzik"

2010. szeptember 11. 0:08 // Forrás: MTI
A japán rendőrség a lakásában bukkant rá a Tokió legöregebb lakosának hitt személy holttestére, aki már 32 évvel ezelőtt elhuny.

Több mint 230 ezer száz évesnél idősebbként nyilvántartott embert nem találnak Japánban egy pénteken közzétett kormányjelentés szerint. Meglehet, hogy már réges-régen halottak.

A japán igazságügyi minisztérium augusztusban elrendelte az ország családi nyilvántartásainak átvizsgálását. Ha az abban élőként nyilvántartott személyek valóban mind élnének, akkor a szigetországban 77 118 legalább 120 esztendős ember élne, sőt 884-en 150 évesnél is idősebbek lennének. A felülvizsgálatra azt követően került sor, hogy kiderült: rengeteg idős ember marad magára és tűnik el a világ szeme elől, mivel a társadalom egyre gyorsabban öregszik, a családi kapcsolatok pedig egyre lazábbak.

A felmérés végül összesen 234 354 olyan százévest talált, akiket élőként tartanak nyilván, de a hollétükről mit sem lehet tudni. A minisztérium úgy vélte, hogy a 120 éven felüliek esetében szinte bizonyosan hibás a nyilvántartás, ezért utasította a helyi illetékes hivatalokat, hogy töröljék azok nevét a nyilvántartásból, akiknél nem lehet bizonyítani, hogy életben vannak. A tárca egy illetékese szerint a "hiányzó" emberek többsége feltehetően már halott, megszakadt a kapcsolata a hozzátartozóival vagy elköltözött az országból.

Július végén a japán rendőrség bukkant rá a Tokió legöregebb lakosának hitt 111 éves Kato Szogen holttestére, akiről a vizsgálat kiderítette, hogy már 32 évvel ezelőtt elhunyt lakásában, de azóta senki nem nyitotta rá az ajtót. A rendőrség letartóztatta az unokáját, akit azzal vádolnak, hogy a nevében továbbra is felvette a nyugdíját. A minisztérium szakértője ugyanakkor kijelentette, hogy ez az eset és az azóta feltárt hasonló ügyek nem lesznek lényeges hatással a szociális kiadásokra, mivel az ezzel kapcsolatos nyilvántartás nem a családi adatokon alapul, hanem teljesen más rendszerben történik.

Az egészségügyi minisztérium százévesnél idősebbekről szóló éves jelentése a tavalyi összesítésben 40 399 olyan százéves, illetve ennél idősebb emberről tett említést, akinek a címe is ismert volt. A tárca egyik tisztviselője pénteken hangsúlyozta: a "hiányzókról" szóló kormányjelentés nem változtat azon, hogy Japán népessége gyorsan öregedik, mivel az életkilátásokkal foglalkozó számítások szintén nem a családi nyilvántartási adatokon alapulnak.

A 65 évesnél idősebbek száma tavaly rekordmagasságot ért el: a lakosság 22,7 százalékát tette ki, amíg a 14 éves, illetve ennél fiatalabbak száma 13,3 százalékra esett vissza. A több mint 40 milliós lakosságú 27 ország összehasonlításában ez volt a legrosszabb arány. A japán nők várható élettartama 86 esztendő - a világon a leghosszabb -, a férfiaké pedig 80 év.

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.