Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ne álljunk a tehetségek útjába!

2010. szeptember 10. 0:32
Mindenkinek lehetőséget kell adni a boldogulásra – mondta Navracsics Tibor az Országos tanévnyitó konferencián.

A XI. Országos tanévnyitó konferenciát szeptember 9-11. között rendezik meg Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban. A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Program tíz éves eredményeit ezen a konferencián mutatták be a folytatás reményében.

- Személyes tapasztalataim vannak az Arany János Tehetséggondozó Program kapcsán, mivel mi is aktívan részt veszünk benne. A 2000/2001-es tanévben indult el a tehetséggondozás, nem volt mindig zökkenőmentes, de mára az egyik legsikeresebb programunk – mondta a csütörtöki megnyitón Schultz Zoltán, a gimnázium igazgatója.


Schultz Zoltán

- A magyar nemzet egy és egységes – köszöntötte a megjelenteket Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes. – Mindenkinek lehetőséget kell adni a boldogulásra. A program sikerességét mutatja, hogy tíz évvel ezelőtti indulásánál még csak háromszázan, most pedig háromezren vesznek részt benne. A diákoknak ez felemelkedési lehetőséget biztosít. Ez a tehetséggondozás olyan nemzeti misszió, mely csak a jövőben térül meg, de a művelt, finom és okos Magyarország képét vetíti előre.


dr. Navracsics Tibor

Debreczenyi János polgármester egyetértett az előtte szólókkal, hiszen fontos, hogy ez a pénz a rászorulókhoz eljusson. Emellett a pedagógusokról sem szabad megfelejtkezni, fontos, hogy meglegyen az oktatók egzisztenciális biztonsága.


Debreczenyi János

Csekő Krisztina, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója a tehetséggondozás hasznosságát Böjte Csaba munkásságának egy példáján mutatta be. Olyan kislány történetét mesélte el, ami mindannyiunk számára példaértékű lehet, hiszen ha nem kapja meg a lehetőséget, ma semmi nem lehetne belőle. Ezért fontos a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja.


Csekő Krisztina

- A programnak van múltja, jelene és jövője is. A sikeres működés megvalósítja azt a célt, melyet annakidején kitűzött maga elé. Ma már nem kell bizonyítani, hogy működik, csupán az eredményességre kell törekedni – számolt be róla Tolnai József programiroda vezető.


Tolnai József 

A következő két napban szekcióülések, előadások és különböző megbeszélések lesznek az iskolában, a tapasztalatcsere lehetővé teszi, hogy a program továbbra is sikeresen működjön.

Janni Anikó
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.