Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Háromszáz esztendő

2010. szeptember 8. 0:52
Meg akarjuk mutatni, milyen értékek jöttek létre nálunk – mondta Schultz Zoltán, a Lovassy László Gimnázium igazgatója.

A 2010/2011. tanév a Lovassy László Gimnáziumnak 300. tanéve. Volkra Ottó János veszprémi püspök 1711-ben hívta meg Veszprémbe az ország más területein már működő piarista atyákat, hogy rájuk bízza az ifjúság nevelését. Ettől az időponttól kezdve töltenek be meghatározó szerepet a város gazdasági, szellemi, kulturális és társadalmi életében a volt piarista, állami, majd Lovassy László Gimnáziumban végzett diákok, az intézményben tanító tanárok. Az iskola vezetősége különleges tanévük rendezvényeiről szeptember 7-én tartott sajtótájékoztatót a gimnázium épületében.

- Jövő év októberében ünnepeljük iskolánk és jogelődje alapításának 300. évfordulóját – számolt be róla Schultz Zoltán, igazgató. – Meg akarjuk mutatni, milyen értékek jöttek létre nálunk. Már most, a ráhangolódó évben fel szeretnénk készülni erre a jeles jubileumra. Az alkalomból létrejött egy jubileumi kiadvány, melyben a rendezvényeket szeretnénk bemutatni.

A programok között szerepel a minden hónapban megrendezésre kerülő Mindentudás egyeteme. Ezek előadói olyan tiszteletreméltó személyek, mint Pálffy Géza, Geiszt Miklós, Vonderviszt Ferenc, Ruttkay-Miklián Eszter, Csermely Ágnes, Gopcsa Katalin, Galajda Péter és Freund Tamás.

Zenés megmozdulásokkal is készülnek, többek között a Négy évszak – négy koncert címet viselő programmal. Ennek keretein belül bemutatkoznak majd a komolyzenei előadók, néptáncolók és még sokan mások. A zenei rendezvények szervezésénél a fő koncepció az volt, hogy minél több régi piarista és lovassys diák színpadra állhasson. A mi utcánk nevet viselő esemény is ezt a célt szolgálja. A 300 év – 300 km pedig egy egyedülálló teljesítménytúra, hiszen a vállalkozó szelleműek a jubileumi év keretén belül 300 kilométert tesznek meg. Ezen kívül több időszaki kiállítással is büszkélkedhetnek.

Varga Miklós, az Öregdiák Baráti Kör elnöke hogy tagjaik sok programban részt vesznek, hogy ezzel is emeljék a jubileum nagyságát.
 

Janni Anikó
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.