Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hármast kapott a kormány

2010. szeptember 6. 0:20 // Forrás: NOL
A válaszadók 45 százaléka szerint nem változott az ország gazdasági helyzete, 26 százaléka szerint romlott, 19 százaléka szerint javult.

A többség hármas osztályzatot adna az Orbán-kormány első száznapos teljesítményére - írta a Vasárnapi Hírek. A Fidesz-szavazók által adott érdemjegy négyes alatti, a szocialista szimpatizánsok kettes osztályzattal értékelték a kabinetet, náluk valamivel jobb véleménnyel vannak a kormányról a Jobbik és az LMP szavazói. A bizonytalanoktól 2,8-as átlagot kapott a kormány az első hónapjaira.

A  közzétett grafikonok alapján az augusztus 7. és 15. között megkérdezettek 40 százaléka szerint nem változtatott az Orbán-kormány eddigi tevékenysége az ország helyzetén. Ám 37 százalékuk szerint javított, 15 százalékuk szerint rontott, 8 százalék pedig nem tudja, illetve nem válaszolt.

Az országban élő emberek helyzete, a többség véleménye szerint, nem változott, illetve romlott (40-40 százalék), a válaszadók 10 százaléka mondta azt, hogy javult. (Ugyancsak tíz százalék nem tudja, illetve nem válaszolt.) A "Hogyan alakult ön, illetve családjának helyzete?" kérdésre a válaszolók 61 százaléka azt mondta: nem változott, 29 százalékuk szerint romlott, 8 százalékuk szerint javult, 2 százaléknyian pedig nem tudják, illetve nem válaszoltak.

A többség - 47 százalék - szerint a 2010-es év hátralévő részében az ország gazdasági helyzete javulni fog. A válaszadók az Orbán-kormány hivatalba lépése óta elindított intézkedések közül leginkább az adócsökkentésre emlékeznek, és arra, hogy a nők 40 évi munka után elmehetnek nyugdíjba.

A felmérés összes megkérdezettjének 15 százaléka a kormány mindegyik intézkedésével egyetért, 7 százalékuk viszont egyikkel sem.
 

vehir.hu
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.