Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A nyugdíjasnak nem kell begubóznia

2010. szeptember 2. 0:09
A veszprémi nyugdíjas klubok vezetőivel és tagjaikkal találkozott Debreczenyi János szerdán a művelődési központban.

A Veszprém városban lévő nyugdíjasklubok vezetőinek Fóruma szeptember 1-jén tartotta a találkozóját a nyugdíjas klubok vezetőivel és tagjaival a Városi Művelődési Központ és Könyvtár épületében. Ezen a napon mutatták be Paulics Istvánt, az Életet az éveknek Veszprém Megyei Egyesület új vezetőjét.

- Azzal, hogy valaki nyugdíjas lett, nem kell begubóznia – mondta Paulics István. – Amikor felkértek az egyesület vezetőjének, örömmel mondtam igent, mivel igenis élni kell az érdekképviseletünkkel. A sporttól a kulturális dolgokig, mindre van lehetőségünk, amivel élni kell. A nyugdíjas embereket leírják, úgy gondolnak rájuk, mint akiknek a megélhetését ki kell termelni. Pedig minket nem a társadalom tart el, korábban megteremtettük már a nyugdíjunkat.

Szente József

Ezután Szente József klubvezető egy emléklapot adott át Debreczenyi János polgármesternek, ily módon köszönve meg a segítségét és támogatását. – Tizenhatezer nyugdíjas él Veszprémben, ami olyan tényező, mellyel számolni kell. Az önkormányzattól mindig megkapták a klubok a támogatást. Eddig csak arra volt példa, hogy Debreczenyi János tüntet ki valakit, most mi szeretnénk egy emléklappal kedveskedni. Érezze, hogy jó volt együtt dolgozni, és ezzel köszönjük meg a négy évet – mondta Szente József.

- Olyan, mintha nem történne vezetőváltás – kezdte a köszönetnyilvánítást Debreczenyi János. – Az utolsó percig dolgozom, tiszta és rendezett állapotot kívánok magam után hagyni. Köszönöm mindenkinek a közös munkát.

A kitűntetés a polgármester úr részéről sem maradhatott el, így példaértékű munkájáért aranyjelvénnyel ajándékozta meg Hajdu Imrénét, a Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Egyesületének elnökét.

Az ünnepélyes köszönetnyilvánítások után bor és pogácsa mellett beszélgettek a jelenlevők.
 

Janni Anikó
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.