Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fejlesztés a szélrózsa minden irányában

2010. augusztus 24. 0:19 // Forrás: Megyeháza
Több mint 117 millió forint uniós támogatást nyert, a „Szélrózsa” elnevezésű pályázattal, öt a megyei oktatási intézmény.

Wieland Erzsébet, a megyei önkormányzat irodavezetője köszöntőjéből kiderült: a TÁMOP-Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés –Innovatív intézményekben című konstrukció keretében pályáztak, majd nyertek a Szélrózsával.


Wieland Erzsébet

A projektben résztvevő intézmények: a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Kollégium (szakmai vezető: dr. Vargáné Fehér Györgyi), a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (szakmai vezető: Neuberger-Kovács Beáta), a veszprémi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium (szakmai vezető: Gombor Tamásné), a balatonfüredi Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium (szakmai vezető: Lukács Judit), a várpalotai Thuri György Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (szakmai vezető: Szvitek Miklós)

- Összetett feladat és kitaposatlan út állt a pedagógusok előtt, akik ismét kreativitásukra és leleményességükre hagyatkozva végezték eredményesen dolgukat. Mindeközben számos teendőjük mellett a siker érdekében továbbképzésre is jártak – értékelte a pályázatkészítést Talabér Márta.


Talabér Márta

Az országgyűlési képviselő és megyei közgyűlési alelnök hozzátette: a számítástechnika korában a pedagógusok előtt újfajta, minden korábbitól eltérő kihívás áll.

A projekt céljáról elmondta: a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztése, megerősítése, a pedagógusok módszertani kultúrájának korszerűsítése, az iskolában a kompetencia alapú oktatás elterjesztése, valamint az egész életen át tartó tanulás képességének megalapozása, továbbá az esélyegyenlőség elvének érvényesülése.
A köszöntők után a pályázatban résztvevő iskolák képviselői beszámoltak a programról.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.