Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hallássérült tinédzserek Amerikában

2010. augusztus 21. 0:34 // Forrás: MTI
A zenejátszók lehalkításával csökkenthető a kockázat, és sokat javíthatna a helyzeten a megfelelőbb orvosi ellátás is.

Egyharmadával nőtt a halláscsökkent tinédzserek száma az utóbbi tizenöt évben - áll a Journal of the American Medical Association folyóiratban megjelent tanulmányban, amelyben az 1990-es évek elején és 2000-es évek közepén végzett, párezer fős reprezentatív országos felmérés adatait vetették össze.

A 12-19 év közötti tinédzserek hallását szűrő első vizsgálat a résztvevők 15 százalékánál talált valamilyen szintű halláscsökkenést. Tizenöt évvel később ez az adat egyharmadával nőtt, és elérte a 20 százalékot, tehát minden ötödik kamasznál találtak hallásromlást. A kutatók szerint a zenejátszók lehalkításával csökkenthető a kockázat.

"Minden osztályba jut néhány tanuló, akinek hallási problémái vannak. A kamaszok tényleg alábecsülik, mekkora hangerőnek vannak kitéve. Az egyén ezt gyakran nem is veszi észre, ugyanakkor már a csekély halláscsökkenés is nehézséget okozhat a nyelvfejlődésben és a tanulásban" - állította a tanulmányt jegyző Josef Shargorodsky.

A tanulmány kitér arra is, hogy míg kezdetben húsz felnőttből egynek volt komoly problémája, az első felmérés óta eltelt időben ez az arány ötven százalékkal nőtt.

A kutatók szerint nem világos, hogy pontosan mi okozta a halláskárosult fiatalok számának növekedését. Nem állították, hogy az iPodok vagy egyéb fülhallgatós eszközök lennének a felelősek a kamaszok halláscsökkenéséért, de Shargorodsky hangsúlyozta, hogy a zenejátszók lehalkításával csökkenthető a kockázat, és sokat javíthatna a helyzeten a megfelelőbb orvosi ellátás is.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.