Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A többség nagyon elégedett a kormánnyal

2010. augusztus 19. 4:03 // Forrás: mno.hu
Kismértékben csökkent, de továbbra is jelentős a kormánypártok előnye a Medián felmérése szerint.

Az intézet kutatása alapján a megkérdezettek többsége úgy véli, hogy a kormány jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a hivatalba lépése óta, Orbán Viktor pedig változatlanul a legnépszerűbb politikus.

A HVG-ben csütörtökön megjelenő adatok szerint két hónappal az önkormányzati választás előtt nagyjából ugyanakkora a választópolgárok részvételi kedve, mint az országgyűlési választás előtti hasonló időszakban volt.

A választói hajlandóság a nyár eleje óta a Fidesz-KDNP és az LMP táborában csökkent, míg az MSZP és a Jobbik szavazói körében nőtt. Részben ennek következménye az, hogy a választani tudó biztos szavazók között a kormánypártok támogatottsága mérséklődött, a szocialistáké pedig néhány százalékponttal nőtt – olvasható az elemzésben. Eszerint a Fidesz-KDNP 63, az MSZP 17, a Jobbik 14, az LMP 5 százalékon áll.

A teljes népességben ugyanakkor a Fidesz-KDNP továbbra is több mint négyszer annyi szavazót tudhat maga mögött, mint az MSZP. A kormánypártokkal 47 százalék szimpatizál, míg a szocialista párt 11, a Jobbik 9, az LMP 5 százaléknyi választó támogatását bírja.

A Medián kutatása alapján elégedettség uralkodik az Orbán-kormány eddigi munkájának megítélésében: a többség (52 százalék) szerint a kormány jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott a hivatalba lépése óta.

A húsz legismertebb politikus népszerűségi listájának első felében csak kormánypártiakat találni az intézet adatai szerint. A sort Orbán Viktor miniszterelnök vezeti 61 ponttal, őt a Fidesz két alelnöke, Pokorni Zoltán és Kósa Lajos, valamint Schmitt Pál államfő követi. Sólyom László tisztség hiányában már nem szerepel a listán, de szinte ugyanannyian látnák szívesen fontos politikai szerepben, mint utódját.

Az első tíz helyezett között van a kormány tagjai közül Navracsics Tibor, Varga Mihály, Martonyi János, Matolcsy György és Semjén Zsolt is. Utánuk Tarlós István főpolgármester-jelölt, Kövér László házelnök és Pintér Sándor belügyminiszter következik negyven pont alatti népszerűségi indexszel.

Az ellenzéki politikusok közül Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a legnépszerűbb (35 pont), őt Szili Katalin (MSZP), Vona Gábor Jobbik-elnök és Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke követi. Az MSZP-s Kiss Péter, Szekeres Imre és Lendvai Ildikó népszerűségi mutatója húsz pontnál alacsonyabb, míg Demszky Gábor főpolgármester négy százalékpontot javítva is az utolsó 11 ponttal. A Medián felmérése augusztus 6. és 10. között készült 1200 felnőtt személyes megkérdezésével.
 

vehir.hu
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.