Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„A jelölésem egyben generációváltás is”

2010. augusztus 19. 0:52
Porga Gyula jó polgármester lesz, szögezte le határozottan Navracsics Tibor két hónappal ezelőtt, amikor bemutatta a jelöltet a sajtónak.

Tagadhatatlan, hogy a bejelentés nagy visszhangot keltett. Feszült várakozás előzte meg, mert – nem titok – Debreczenyi János jelenlegi polgármester is számított a Fidesz támogatására.

A Fidesz jelöltje bárki lehetne, ő már befutó – vélekedett hírportálunkon a minap az egyik rezignált ellenzéki polgármesterjelölt. Erős hátszéllel indult, mondogatják az ellenzék soraiban, „mázlija van”, mert fideszes, értékelik a helyzetet, akik talán eleve vesztesnek érzik magukat. Holott semmi sem dőlt még el, az őszi választások jelentősége egyre nagyobb, rövidesen beindul a kampánygépezet, és bizony egyáltalán nem mindegy, milyen összetételű lesz a testület. Porga Gyulát kérdeztük.

- Navracsics Tibor személyesen kampányol Önnel. Borítékoltnak véli a polgármesteri posztot?

- Hát nem, egyáltalán nem - mondja a tőle megszokott derűs nyugalommal. –Viszont nagy megtiszteltetésként értékelem a jelentős támogatottságot, nem csak politikusként, hanem emberileg is.

- Tagadhatatlan, hogy a sokat emlegetett erős hátszél megkönnyíti a kampányát.

- Nem érzem magam biztos befutónak, de jók az esélyeim. Kilencvenhárom óta vagyok a párton belül s volt alkalmam megtapasztalni, megélni a párt magasságait és a mélyrepüléseit is. Csak azt mondhatom, hogy a választási győzelem akkor bizonyos, amikor összeszámolják a szavazatokat. Addig minden jelöltnek meg van az esélye. Az elemzők szerint a szavazók jelentős hányada akkor hoz döntést, amikor a szavazófülkében maga elé teszi a szavazólapot.

- Ön szerint pártra, vagy személyre szavaznak a választók, amikor polgármestert választanak?

- Ez egy hatvanezres közösség választása lesz. Kétségtelen, hogy a város lakóinak fontos, ki milyen pártszínekben indul. De nem kevésbé az is, hogy milyen személyiség képviseli a pillanatnyilag magasan legnépszerűbb pártot.

- Soha nem volt „hangos” politikus, nem politizált feltűnően, nem válik ez az Ön hátrányára?

Négy éve a város alpolgármesterként dolgozom, annak a nemzedéknek vagyok a képviselője, amely a pártpolitizálás elé helyezi a város érdekeit. Meggyőződésem, hogy sokat tettünk a városért, amely az elmúlt négy évben álmos kisvárosból kulturális központtá nőtte ki magát. Úgy vélem, hogy jó pozícióból kezdem a küzdelmet, de nagyon sokat kell dolgoznom a sikerért

- Milyen lesz a kampány?

A személyes, közvetlen kampányban hiszek, ismerkedem a város polgáraival, s magam is szeretném tudni, hogyan gondolkodnak a város lakói, mit szeretnének elérni, mit hiányolnak leginkább, mire vágynak. Meggyőződésem, hogy értékes párbeszéd alakulhat ki közöttünk. Van egy fontos dolog, amit hangsúlyozni szeretnék: a jelölésem egyben generációváltás is. A korábbi polgármesterek egy idősebb korosztályt képviseltek. Másként szocializálódtak. Negyvenkét esztendős vagyok, azt a korosztályt képviselem, amely a rendszerváltás idején vált felnőtté. Belenőttem az új rendszerbe, együtt éltem vele, fejlődtem, tanultam, politizáltam.

- Nagy feladatok elé néz a mindenkori polgármester. A város összes gondja a nyakába szakad, a legkisebb kátyúba botló, vagy a nagy építkezéseket kerülgető polgár elégedetlensége is.

Albert Hirschmann közgazdász a türelem politikai gazdaságtanát tanulmányozva az úgynevezett alagút-effektus metaforájával érzékeltette, miért válnak türelmetlenné az emberek, ha például dugóba kerülnek egy alagútban. Az embereknek ismerniük kell a folyamatokat, a határidőket, pontos információkra van szükségük, akkor nem esik nehezükre a várakozás. Nálunk sem a városban zajló építkezések miatt morognak az emberek, mindenki tudja, hogy ezt meg kell csinálni, hanem a határidőcsúszások miatt. Mert nem látják a végét.

- A városrehabilitációs projekt végrehajtásának terhét is majd a leendő polgármester cipeli. Javul e majd a kommunikáció a polgárok és a mindeddig elefántcsonttoronyban székelő önkormányzat között?

Nem kívánom „felülről” irányítani a várost, éppen ellenkezőleg. Az a célom, hogy minél közelebb kerüljek a polgárokhoz. A városban számos lojális, jól mozgósítható, szerteágazó kapcsolati rendszerrel működő és segítőkész civil szervezet működik, a lakossággal való közvetlen és közvetett kommunikációban rájuk is számítok, hiszen mindannyian nyitott, elégedett virágzó Veszprémet szeretnénk. Jogos a polgárok elégedetlensége, egységes és átgondolt önkormányzati kommunikációra van szükség. A városrehabilitácó munkálataival kapcsolatosan átfogó, pontos, közérthető és korrekt külső és belső kommunikációt ígérek. Meggyőződésem, hogy a polgárok türelme kiérdemelhető a politikai erőforrások és az önkormányzati intézmények megfontolt, közös munkájával.

- Jelentős adóssága van a városnak.

Veszprém nem egyedi eset, s az adósságállomány mértéke is viszonylagos. Általános jelenség, hogy az önkormányzatok eladósodtak, mert az elmúlt nyolc év alatt a kormány folyamatosan növelte a feladatokat és csökkentette az ehhez rendelt forrásokat. Adósság szempontjából, a megyei jogú városok között, Veszprém nincs az élbolyban. Viszont fejlesztések történtek és lesznek is.

-Emiatt tehát nem forgolódik álmatlanul?

Emiatt nem. Az önkormányzat működtetésére és fejlesztésére előirányzott összeg arányai mindenképpen módosításra szorulnak, úgy kell lefaragnunk a működési kiadásainkat, hogy az intézmények szolgáltatási szintje megmaradjon.

-Polgármesterként kivel kíván együttműködni, kit látna szívesen az alpolgármesteri posztokon?

Igen egyszerű a válaszom: akkor tárgyaljunk a szűccsel, ha már elejtettük a medvét.
 

Gombás Gabriella
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.