Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mitsem tudunk a testvérvárosainkról

2010. augusztus 17. 0:51
A megújuló nemzetközi kapcsolatokról tartott sajtótájékoztatót Cséby Géza, az LMP képviselőjelöltje, és Gerstmár Ferenc polgármesterjelölt.

- Ha megkérdeznénk a veszprémiektől, ki, mit tud a testvérvárosainkról, valószínű hallgatás lenne a válasz. Még a városneveket is nehezen gyűjtenénk össze, pedig Veszprém határában óriási táblán szerepelnek. Legtöbbször csak egy-egy napra érkezik a testvérvárosi küldöttség – vélekedett Gerstmár Ferenc.

Cséby Géza a 7. számú választókerület képviselőjelöltjefelsorolt néhány olyan területet, ahol hasznosítható tapasztalatokat szerezhetnénk testvérvárosainktól,  ilyen a környezetvédelem, a civil szféra, az oktatás, a sport, vagy a közlekedés. Említette, hogy a város honlapján a külkapcsolatok terén hónapok óta nincs frissítés.

– Olyan szakmai csereprogramot szeretnénk kidolgozni, amely a lehető legtöbb területet érinti, és a lehető legtöbb embert vonja be az együttműködésekbe. Szeretnénk létrehozni a Testvérvárosok Napja elnevezésű rendezvényt, amely keretében a városlakók is megismerkedhetnek a testvérvárosokkal azokk kultúrájával, a lakóik szokásaival.
 

Ódor Eszter
további cikkek
Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. ma 0:11 Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni közélet Steinbach József: Jézus képes mindenféle életvihar közepette is csendességet teremteni Az a Jézus, aki az első karácsonyon megszületett, képes mindenféle lehetetlen, emberileg tehetetlennek tűnő életvihar közepette is nagy csendességet teremteni - mondta Steinbach József református püspök karácsony napján Balatonalmádiban. tegnap 20:41 XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak XIV. Leó pápa XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, a világ megváltozna - jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében, amelyet a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott csütörtök délben. tegnap 20:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.