Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az államalapítás ünnepének üzenete

2010. augusztus 16. 6:38
Czaun János alpolgármester szerint, nemzeti ünnepeink szellemiségéhez méltó Magyarországra van szükségünk.

A Közösség Kádártáért szervezésében, a Hidegkúti-forrásnál, emlékeztek meg a település polgárai az államalapítás ünnepéről. Porga Gyula alpolgármester együtt ünnepelt a kádártaiakkal.

Czaun János alpolgármester szerint nemzeti ünnepeink, lehetőséget nyújtanak a nagyokra való emlékezésre, azok tetteinek méltatására és a múltra való emlékezésre. Hangsúlyozta, „ilyenkor tudjuk igazán levonni a következtetéseket és a tanulságot” és megtanuljuk átértékelni és újraértékelni az életünket.

- A magyaroknak soha nem adták ingyen a szabadságot, amelyet hol vérrel és karddal, hol tankok lánctalpain, puskával a kezünkben, szenvedések árán vívtuk ki magunknak – fogalmazott, majd történelmi időutazásra hívta meg az egybegyűlteket.

A megemlékezésen Tavas Vilmos, a Közösség Kádártáért civil szerveződés alapítója és Czaun János megkoszorúzták az Életfát. - Magyarságunk összes gondolatát, érzéseit faragta a művész az alkotásba. Fában véste történelmünk minden szimbólimát – fogalmazott Tavas. Zsilinszky Cecília és Zayzon Csaba színművész műsorával zárult az esemény.

Szausev Xénia
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.