A Veszprémi SE a középmezőnyben, a kilencedik helyen zárta az 1986-1987. évi idényt a labdarúgó NB II húsz csapatot számláló mezőnyében. Az anyagiakban nem dúskáló egyesület és a szakosztály vezetősége elégedett volt az elért eredménnyel, ezért nem tervezett változást a szakmai stábban, annak ellenére sem, hogy lejárt a vezetőedző szerződése. Ám a felek nem tudtak megegyezni a hosszabbítás feltételeiről, ezért új vezetőedző után kellett nézni. Három jelölt került képbe, az egyik Glázer Róbert volt. Őt Balogh Károly, a VSE akkori utánpótlás-szakágvezetője ajánlotta a vezetők figyelmébe. Balogh ajkai edzősködése idején ismerte meg Glázert, mert az egymással szomszédos pályán edzett a két harmadosztályú csapat, az örök rivális Bányász és Alu. Elmondása szerint Glázer a hazaitól eltérő módszerekkel dolgozik, egy kőkemény edző, aki nem enged az elveiből. Talán ezért is távozott egy év után Ajkáról és lett a megyei Győr-Ménfőcsanak edzője.
A Veszprémi SE 1988-ban NB I-be jutott csapata
Álló sor: Andorka, Horváth, Marth, Baranyi, Glázer, Palla, Onhausz, Bimbó, Szeiler
Középső sor: Csepely, Gazsó, Sánta, Csik, dr. Sipőcz, Belső, Bognár, Szécsi, Éger
Ülnek: Zsenticskó, Vass, Tóth, Csomai, Friedmann, Rugovics, Kelemen, Gáspár
Az elmondottak felkeltették a veszprémi vezetők érdeklődését, akik fel is vették a kapcsolatot Glázerrel. Az edző vázolta a szakmai koncepcióját, és ahhoz kérte a segítséget. Kívánságlistáján nem szerepelt a tervezettől eltérő játékosok igazolása, s a szerződés aláírásáig szó sem esett az anyagi juttatásáról. Amikor erre is sor került, Glázer egy alkuképes összeg helyett a következőket válaszolta a vezetőknek: „Rátok bízom. Csak azt kérem, hogy ne alázzatok meg.” Aztán szó nélkül elfogadta a szerződésbe írt összeget. A kérdésre, hogy miért bízta ennek eldöntését a vezetőkre, ezt válaszolta a szerződés aláírása után: „Ha hozni fogom az eredményeket, meg fogtok fizetni, ha nem, akkor kirúgtok...”
Abszolút profi mentalitást mutatott Glázer gondolkodása: a munka feltételeiben nem ismert alkut, mert dolgozni, bizonyítani akart. Fiatal volt – 37 éves –, és éhes a sikerre. Játékosként a Rába ETO egyik ikonikus alakja volt – nyert bajnokságot és Magyar Kupát –, más hírességek mellett Verebes József is mestere volt, és minden bizonnyal a belgiumi légiós időszaka alatt is (ami súlyos sérülése miatt rövidre sikeredett) sokat tanult és tapasztalt. Buzgott benne a tettvágy, ami megmutatkozott minden edzésen. Rövid idő alatt maga mellé állította az öltözőt, a játékosok meggyőződéssel követték az utasításait. Nem is maradt el az eredmény: a Veszprémi SE a következő idényben megnyerte az NB II-es bajnokságot, és feljutott a magyar labdarúgás élvonalába. Sokan pünkösdi királyságnak tartották a nem várt sikert, ám Glázer az NB I-ben is bizonyított: a tizenhat csapatos mezőnyben az első évben a tizedik, a másodikban a hatodik lett a legkisebb költségvetéssel működő VSE.
A harmadik élvonalbeli idény közepén Glázer Róbertet hívta az anyaegyesülete, a Rába ETO, így visszatért a szülővárosába, Győrbe. Edzői pályafutása során nyert Magyar Kupát az Újpesttel, és négy mérkőzésen szövetségi kapitányként ült a magyar válogatott kispadján. Később többször visszatért Veszprémbe, de az már egy más korszak volt a város labdarúgásában, semmi sem hasonlított a sikeres időszakra. Ekkor jelentette ki Glázer, hogy ötven évnek kell eltelni ahhoz, hogy Veszprémnek legyen egy újabb „aranycsapata”. Az eltelt idő eddig őt igazolja...
