Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Megújul a Kiskőrösi utca

2025. január 16. 20:54
Január 17-én megkezdődnek a Kiskőrösi utca felújítási munkálatai, melyek várhatóan szeptemberre fejeződnek be. Az útburkolat és a járdák rekonstrukcióját a Modern Városok Program és a veszprémi önkormányzat közös finanszírozásában végzik, a projekt teljes költsége meghaladja a 330 millió forintot. 

A munkálatok több mint egy kilométer hosszan érintik az utat, a Pázmándi utca kereszteződésétől egészen a József Attila utcáig. A projekt részeként mindkét oldali járdák megújulnak, szélesebb gyalogosfelületek készülnek, valamint új parkolóhelyeket és kapubehajtókat alakítanak ki. Az esővíz elvezetését egy korszerű csapadékvíz-elvezető rendszer biztosítja majd, amelyet a Kert utca szakaszán keresztül a nyomóvezetékbe kötnek be. A közvilágítás rekonstrukciója és a zöldterület rendezése is a beruházás részét képezi.

Varga Tamás alpolgármester nyilatkozatában kiemelte, hogy a Kiskőrösi utca felújítása nemcsak a környéken élők, hanem az egész város számára kiemelkedő jelentőségű, hiszen az utca az egyik legnagyobb átmenő forgalmat bonyolítja le Veszprémben.

Az alpolgármester elmondta, hogy a beruházás része egy nagyobb útfelújítási programnak, amely az elmúlt években több mint 5 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg városszerte. Hozzátette, hogy az útfelújítás a járdákra, a csapadékvíz-elvezetésre és a közlekedésbiztonsági fejlesztésekre is kiterjed, a kivitelező pedig január 17-én veszi át a munkaterületet. „Egy élhetőbb és rendezettebb utcakép fogadja majd az itt élőket a projekt befejezése után” – mondta Varga Tamás.

Varga Tamás és Halmay GáborVarga Tamás és Halmay Gábor

Halmay Gábor, a választókörzet képviselője szintén kiemelte, hogy a Kiskőrösi utca felújítása az itt élők régi igénye volt. „Az utca az egyik leghosszabb és legforgalmasabb Veszprémben, egy jelentős átközlekedési útvonal. Az itt lakók részéről hatalmas igény mutatkozott arra, hogy ez az utca megújuljon.

,,Mióta képviselő vagyok, 2019 óta minden költségvetési javaslatban szerepeltettem a Kiskőrösi utca rekonstrukcióját” – mondta Halmay Gábor.

2021-ben a magyar kormány döntése értelmében indult meg a belterületi utak felújítása, amelynek keretében a Kiskőrösi utca projektje is szerepelhetett. A kivitelezés során külön figyelmet fordítottak az itt lakók igényeire: az ő ötleteik alapján alakították ki a gyalogátkelőhelyeket, valamint a parkolási helyzetet is úgy rendezték, hogy megszűnjön a zöldfelületen parkolás.

A felújítás miatt átmeneti forgalomkorlátozások lépnek életbe, amelyekről az önkormányzat és a kivitelező (Practical Kft.) folyamatosan tájékoztatást ad. Az első nagyobb lezárás január 27-én kezdődik, ekkor a József Attila utcai kereszteződés és a Pázmándi utca között zajlanak munkálatok. Ezen időszak alatt a Kiskőrösi utca érintett szakasza csak a Szegfű és a Pázmándi utcákon keresztül lesz megközelíthető.

A munkálatok hivatalos befejezési határideje augusztus 15., bár az időjárási körülmények befolyásolhatják a kivitelezést. A felújítási munkálatok során a lakosság türelmét és megértését kérik, hiszen a projekt célja egy biztonságosabb, élhetőbb és rendezettebb városi környezet megteremtése.

Balogh Dóra
Vámosi Patrik
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.