Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Dróth Zoltán: Úgy érkeztem Veszprémbe, hogy szeretnék nagyot álmodni!

2025. január 17. 7:40
A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém pénteken este (18.30) a ScoreGoal Kecskemétet látja vendégül a Március 15. utcai sportcsarnokban, ahová a belépés 2025-ben is ingyenes.

A kék-fehérek kedden este bejelentették, hogy a magyar futsal egyik legnagyobb alakjával, Dróth Zoltánnal, illetve a magyar válogatott védővel, Hadházi Sándorral szerződést kötöttek. Ha az adminisztráció is engedi, akkor az említett futsalosok már pénteken este (18.30), a vendég Kecskemét alakulata ellen be is mutatkozhatnak a veszprémi közönségnek.

A bejelentés során a tízszeres magyar bajnok Dróth kiemelte, örül, hogy véget ért a kálváriája.

Köszönöm a vezetőknek a bizalmat, boldog vagyok, hogy ismét csak a futsalra kell koncentrálnom! Úgy érkeztem Veszprémbe, hogy szeretnék nagyot álmodni: azt kérem a szurkolóktól, álmodjanak velünk, együttes erővel bármit elérhetünk!

Hadházi szintén reményét fejezte ki, hogy az elért eredményekkel sikerül majd meghálálniuk a szurkolók feltétel nélküli támogatását.

A ScoreGoal Kecskemét a tabella második pozíciójából (13 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség), a Veszprém az ötödik helyről (11 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség) várhatja a rangadót, amelyen során ismét a spanyol Javi Rodríguez irányíthatja a hazaiakat, miután letöltötte eltiltási idejét.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. augusztus 12. 18:30
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
0-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. augusztus 16. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Rubeola FC
Időpont
2024. augusztus 30. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
MVFC Berettyóújfalu
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. szeptember 6. 19:00
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
2-6
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. szeptember 13. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Haladás VSE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. szeptember 16. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
B-Kerép Nyírbátori SC
Időpont
2024. szeptember 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
SG Kecskemét Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. szeptember 27. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. október 11. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Újpest FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. október 21. 20:45
Helyszín
Budapest, UTE Atlétikai Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
TFSE-TENT Budapest
Időpont
2024. október 25. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2024. november 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/2025
Hazai
Nagykanizsa Futsal
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 11. 19:30
Helyszín
Nagykanizsa
Eredmény
0-11
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
DEAC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 15. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Rubeola FC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 18. 20:30
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
0-13
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
MVFC Berettyóújfalu
Időpont
2024. november 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
4-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Aramis SE
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2024. november 29. 19:50
Helyszín
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok
Eredmény
0-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2024. december 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2025. január 6. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
5-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
B-Kerép Nyírbátori SC
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 10. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
1-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
SG Kecskemét Futsal
Időpont
2025. január 17. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2025. január 24. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
Á Studió Futsal Nyíregyháza
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. január 27. 20:00
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
2-7
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Vendég
Újpest FC
Időpont
2025. február 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, alapszakasz, 2024/25
Hazai
TFSE-TENT Budapest
Vendég
VEHIR.HU Futsal Veszprém
Időpont
2025. február 17. 20:45
Helyszín
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Eredmény
további cikkek
Két vállon a Nyíregyháza, sorozatban hetedszer nyert a Veszprém! VEHIR.HU Futsal Veszprém Két vállon a Nyíregyháza, sorozatban hetedszer nyert a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém 7-2-re nyert az ASF Nyíregyháza vendégeként a férfi futsal NB I alapszakaszának hétfő esti rangadóján.  2025. január 27. 21:53 Négyes döntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! VEHIR.HU Futsal Veszprém Négyes döntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém könnyed játékkal, 6-1-re múlta felül a Magyar Futsal Akadémiát pénteken este. A kék-fehérek így ismét bejutottak a Magyar Kupa négyes döntőjébe, melyet akár még Veszprémben is rendezhetnek. 2025. január 24. 21:24 A lettek ellen hangolódik az Eb-selejtezőre a férfi futsalválogatott magyar futsalválogatott A lettek ellen hangolódik az Eb-selejtezőre a férfi futsalválogatott Február elején a 2026-os kontinensbajnokság egyik házigazdája, Lettország fogadja a magyar futsalválogatottat két felkészülési mérkőzésen a márciusi Európa-bajnoki selejtezők folytatása előtt. Négy veszprémi is ott van a magyar keretben. 2025. január 24. 9:32 Spandler Mátyás: Senki nem helyezi magát a csapat fölé! VEHIR.HU Futsal Veszprém Spandler Mátyás: Senki nem helyezi magát a csapat fölé! A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém pénteken este 18.30-kor az ugyancsak élvonalbeli Magyar Futsal Akadémiát fogadja a Március 15. utcai sportcsarnokban. A találkozó tétje nem kisebb, mint a Magyar Kupa négyes döntőjébe való bejutás.  2025. január 23. 11:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.