Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szexuális zaklatásban az olaszok "vezetnek"

2010. augusztus 13. 0:03
Veszélyes méreteket öltött világszerte a munkahelyi szexuális zaklatás: a Reuters és Ipsos közös felméréséből.

Átlagban a világon minden tizedik alkalmazottat szexre csábította a főnöke. A közvélemény-kutatás a világ 24 országára terjedt ki, mintegy 12 ezer embert vontak be a felmérésbe.

A felmérés szerint leginkább az indiai dolgozók vannak kitéve szexuális zaklatásnak: 26 százalékuk mondta azt, hogy molesztálták munkahelyén.  Indiát a munkahelyi szexuális zaklatás terén Kína (18 százalék), Szaúd-Arábia (16 százalék), Mexikó (13 százalék) és a Dél-afrikai Köztársaság (10 százalék) követi a szondázás alapján. Svédországban és Franciaországban a legjobb a helyzet, ott a dolgozók három százaléka panaszkodott ilyesmire. Magyarországon az alkalmazottak hét százaléka mondta azt, szexuális zaklatásnak volt kitéve.

Az európai országok közül Olaszország vezet, ahol a megkérdezett beosztottak 9 százaléka panaszkodott arra, hogy főnöke molesztálta. John Wright, az Ipsos egyik vezetője elmondta, hogy a felmérés alapján főként a 35 év alatti dolgozókat zaklatták szexuálisan a magasabb beosztású kollégák.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.