Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Együtt Veszprémért: hátrányba hozza a veszprémi vállalkozókat az önkormányzat

2025. január 14. 11:47
Az építményadó emelésével a környékbeli településeken működő vállalkozásokkal szemben hátrányba kerültek a veszprémiek – erről beszélt Adamecz Zoltán önkormányzati képviselő és Varga József képviselőjelölt keddi sajtótájékoztatójukon.

Adamecz Zoltán hangsúlyozta: a jelenlegi gazdasági környezet eleve nagy kihívás elé állítja a vállalkozásokat, a megrendelésekkel és bevételek csökkennek, a terhek azonban nőnek: az építményadót az infláció mértékét meghaladóan emelte az önkormányzat. A képviselő hozzátette: mindeközben a lakosságot látszólag védi a városvezetés azzal, hogy a kommunális adó jelentősebb mértékű emelésétől elzárkózik, vagyis minden terhet a vállalkozásokra helyez.

Adamecz Zoltán, Varga JózsefAdamecz Zoltán, Varga József

Ez azonban kontraproduktív a képviselő szerint: egyfelől a vállalkozások árképzésükben meg fog jelenni a plusz kiadás, amit végső soron így is, úgy is a fogyasztók fizetnek majd meg, másfelől pedig elveheti a vállalkozók kedvét attól, hogy Veszprémben működjenek. Dózsavárosban, ahol a hétvégén időközi önkormányzati választást rendeznek, az Együtt politikusa szerint szemmel láthatóan eltűnnek a szolgáltatók, miközben a környező településekre, ahol jóval kedvezőbb feltételek várják őket, sorra érkeznek az új cégek, köztük tőkeerős multik is. 

Varga József, a politikai közösség képviselőjelöltje arról beszélt, hogy az önkormányzatnak a veszprémi vállalkozásokat kellene támogatnia, ehelyett a vendégmunkások egyre nagyobb jelenlétét erősítik. Varga szerint ezt mutatja az is, hogy a Szakipark szálláshelyeit távol-keleti munkavállalók foglalják el. Mint mondta, megválasztása esetén azért dolgozna, hogy kedvező feltételekkel élénkítse a gazdaságot és a vállalkozási kedvet Veszprémben.

Schöngrundtner Tamás
Vámosi Patrik
további cikkek
Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. ma 11:04 Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” közélet Ambrus Attila, a Viszkis rabló: „nincs nyugdíjas bankrabló” Nyolcévesen egy kisfiúnak azt mondta az apja, „fiam, te a börtönben fogsz meghalni.” Amikor aztán ez a fiú már felnőttként tizennyolcéves fegyházbüntetését töltötte épp és elért hozzá apja halálhíre, akkor megfogadta: nem nyerhet az apja. A kisfiú Ambrus Attila, a „Viszkis rabló” volt, aki szerdán Veszprémben tartott nem mindennapos tárlatvezetést a Várbörtön kiállításon, majd stílszerűen egy whisky társaságában beszélt őszintén a rablásokhoz vezető útról, a szerencséről, ami mindvégig társa volt, majd a börtönévek túlélési stratégiájáról, végül pedig az újrakezdésről. tegnap 11:39 Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra érettségi Február 17-ig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra A május-júniusi érettségi vizsgákra február 17-ig lehet jelentkezni; az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tehetnek - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. 2025. február 5. 11:24 Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Orbán Viktor Orbán Viktor: kibővül az otthonfelújítási program úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék Van egy vidéki otthonfelújítási program családosoknak, ötezernél kisebb településeken. Ezt ki fogjuk bővíteni, úgy, hogy a nyugdíjasok is felvehessék – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban. 2025. február 5. 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.