Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 24. György
2025. április 24. György

Sulyok Tamás: ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres

2024. december 26. 18:41 // Forrás: MTI
Ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök a közmédia csatornáin csütörtök este mondott karácsonyi beszédében, amelyben példaadónak nevezte a magyarok béke melletti kiállását, és egy egészségesebb, békésebb nemzetet kívánt 2025-re.

Az államfő azt mondta, az elmúlt időszakban az vált szokássá, hogy a köztársasági elnök az év kezdőnapján fogalmazza meg a nemzetnek szóló üzenetét, azonban a megszokott hagyományt kissé átformálva "nem az év eleji derű mámorában, hanem a karácsony meghitt örömében" szól a magyarokhoz.

Karácsonyt az év azon időszakának nevezte, amikor azok az emberek is közösséget keresnek másokkal, akik egyébként az esztendő többi részében erre nem annyira fogékonyak.

Az államfő hangsúlyozta, hogy az ünnepek jelentős és szép szerepet játszanak a családok, közösségek, valamint a nemzet önmeghatározásában, kiemelt helyük van az életünkben, identitásunk kialakításában és fenntartásában, illetve abban is, hogy a közösségi tudat fennmaradjon, élő legyen.

A karácsony egyúttal felerősíti a generációs kötelékeket - mondta. Az ilyenkor elmesélt, felidézett régi történetekkel, nagy becsben tartott emlékes dobozokból előkerülő fényképekkel megidézzük őseinket, "belső utakon" jutunk el az ünnephez. Ezzel mintegy biztosítva a fiatal generációt arról, hogy a család volt, van és lesz, létezik a múltban, a jelenben és a jövőben is - jelentette ki Sulyok Tamás.

A köztársasági elnök rámutatott: nem csak a családi, rokoni vagy baráti szálak kötik össze az embereket. Minden nemzet is "közösség alapú egység"

- hangsúlyozta.

Mi, magyarok egyenként úgy kapcsolódunk egymáshoz, hogy közben egy vagy több közösség részei is vagyunk, amelyekben "elkísérjük egymást a születéstől a halálig". Ezek azok a nemzetet alkotó alapegységek, amelyekből ezredéven keresztül építő ötletek, előremutató tervek, határozott tettek és korok kihívásaira adott jó válaszok születnek, amelyekből generációról generációra fakadt a magyar jövő - jegyezte meg az államfő.

Felhívta a figyelmet arra, hogy manapság a közösségeink halványulni, erőtlenedni látszanak. Napjaink megpróbáltatásai - vagy épp ellenkezőleg, kényelmi vívmányai - először az emberi kapcsolatokat kezdik ki. A gazdasági nehézség bezárkózásra, a békétlenség elzárkózásra késztet, a technológiai fejlődés adta lehetőségekkel pedig - ha rosszul élünk velük- könnyen kizárhatjuk magunkat az élet valóságából - fejtette ki.

Ma már az ember meg tudja találni annak is az előfeltételeit, hogy ne legyen szüksége másokra, hogy ne kelljen a másikra számítania. De vajon akkor őrá lehet-e? - tette fel a kérdést.

Sulyok Tamás szerint megtartó, inspiráló és bátorító közösségekre óriási szükségünk van ma is, mert csak egymást erősítve élhetünk, juthatunk egyről a kettőre.

Az egyik legnagyobb kihívásként szólt a fizikai és mentális egészség megőrzéséről, főként az életmódból, modern életkörülményekből fakadó egészségkárosító és "lélekromboló" hatásokkal szemben. Ezek fenntartásához szükségünk van megtartó, segítő, támogató közösségre, embertársainkra - szögezte le.

A köztársasági elnök arról is beszélt: a háborús konfliktusok miatt már évek óta biztonsági fenyegetettséggel szembesülünk. A béke mellett is csak együtt, egységben állhatunk ki mindannyiunkért, köztük azokért a kárpátaljai magyar közösségekért is, amelyeknek már a harmadik békétlen karácsonyukat kell megélniük - hangoztatta.

Bár a globális folyamatokban a magyarok csupán saját súlyuknak megfelelő tényezők lehetnek, mégis számít, és más nemzetek számára is példaadó az a határozottság, amelyet egységesen mutatnak a béke kérdésében - jelezte.

Úgy fogalmazott:

"ha már a külső békét hirdetjük, akkor nemzetünk belső békéjére is figyelemmel kell lennünk, nem engedhetjük, hogy bármilyen érdekből is megosszanak vagy kijátsszanak minket egymás ellen".

Sose tekintsünk egymásra, a másik magyarra ellenségként - hangsúlyozta Sulyok Tamás, aki szerint egy egészségesebb és békésebb nemzet lehetne a cél 2025-re.

Az államfő szólt arról is, hogy egy nemzet sikere nem csupán gazdasági vagy politikai eredményekben mérhető, hanem abban is, hogy milyen erősek a közösségei, milyen mértékben képesek a tagjai összetartani és segíteni egymást.

Nemzeti megmaradásunk "leghatásosabb fegyvere" a közösségben maradás - jelentette ki. Hozzátette: ehhez meg kell óvnunk azokat a közösségeket, amelyeket már felépítettünk, ott pedig, ahol nincsenek, vagy pedig elsorvadtak, újakat kell teremtenünk.

Sulyok Tamás kiemelte: ha közösségeink sikeresek, akkor a nemzet is sikeres. Összetartozásunk aktív nemzeti közösséget feltételez, nem egymás melletti létezést, hanem együttélést, és ennek minden közöttünk levő különbség ellenére is érvényesülnie kell - mondta.

Lehetünk mi hősök és szabadságszeretők, vagy kreatívak és találékonyak, dolgozhatunk keményen és hozhatunk létre nagy dolgokat, mint ahogy azt évszázadok tanúsága is mutatja a magyarokról, de egyenként, egymástól elválasztva nem sokra megyünk - jegyezte meg hozzáfűzve, hogy minden küzdelem és fáradság csak "a másikkal való relációban érvényes"

Idézte József Attilát, aki azt írta: "hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat".

A köztársasági elnök hangsúlyozta: a Magyarország előtt álló kihívásokban, nemzetünk próbatételeinél szükség van arra, hogy az egymáshoz tartozás gyakorlatát újra elsajátítsuk, és ez nem generációs, politikai, gazdasági, vélemény- vagy értékkülönbség kérdése.

"Ha szorosan tartjuk a másikat, ő is megtart minket", és akkor jobban haladunk, nagyszerűbb dolgokra lehetünk képesek, szebb életet élhetünk - mondta.

Minden különbségtől függetlenül kalkuláljuk bele egymást az életünkbe - kívánta a köztársasági elnök beszédét azzal zárva, hogy Isten áldja Magyarországot, a magyar közösségeinket és minden magyart.

vehir.hu
további cikkek
Egy lépéssel már közelebb a balatoni körvasút vasút Egy lépéssel már közelebb a balatoni körvasút Megkezdődhet a balatoni körvasút, valamint a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely vasútvonal villamosításának tervezése, jelentette be Navracsics Tibor. ma 14:40 Átalakul a városi cégek portfóliója közgyűlés Átalakul a városi cégek portfóliója Jelentősen átalakította az önkormányzati cégek portfólióját a képviselő-testület csütörtökön. ma 14:48 Mitől különleges a veszprémi Praktiker a barkácsáruházak között? közélet Mitől különleges a veszprémi Praktiker a barkácsáruházak között? A szerdai veszprémi Praktiker áruház megnyitója után személyesen Németh Gyula, értékesítési igazgatóhelyettes vezetett körbe minket a sorokban. Ő pedig számos olyan kuriózumot is elárult, amivel a Praktiker egyedi a hazai barkácsláncok között. tegnap 16:35 Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker közélet Hatalmas kedvezményekkel nyitott meg a veszprémi Praktiker Szerda délben kinyíltak a fotocellás ajtók a veszprémi Praktiker áruházban, a sorokat pedig rögtön több száz vásárló lepte el. Az ismert barkácsláncnak a veszprémi a huszonharmadik üzlete az országban, viszont több szempontból is zászlóshajónak szánják a hazai piacon. Ott voltunk a nyitás előtti pillanatokban, cikkünkben pedig bemutatjuk, hogy mire és milyen kedvezményekre számíthatnak az odalátogatók a következő napokban. tegnap 16:37

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.