Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

NAGYBETŰS egy éve

2010. augusztus 10. 0:49
A Pannon Egyetem hivatalos alumni magazinja, a nagy sikerű NAGYBETŰS egyéves évfordulóját ünnepli.

A lap főszerkesztői, Horváth Ádám és Merkel Dávid mondták el a terveket. A sajtótájékoztatón részt vett Dr. Rédey Ákos a Pannon Egyetem rektora, valamint Gadár László a Karrier Iroda igazgatója.

-A kiadvány első megjelenése óta töretlen sikert arat az öregdiákok körében, hiszen az újság nekik és róluk szól. A lap érdemeit nemcsak az eddig megjelent nyolcezer példányszám vagy a magazin olvasói, hanem az Educatio Nonprofit Kft. is elismerte, amikor 2010 januárjában elsőként a Pannon Egyetemet díjazta az Educatio Diplomán túl 2010 Díjjal – mondta Gadár László.

A lap olyan embereket szólaltatott meg, akik történetükkel példaként állhatnak, hiszen a szerkesztők elsődleges célja, hogy értéket teremtsenek, és az egykori hallgatókat megismertessék egymással és a mostani hallgatókkal – mutatta be a magazint Horváth Ádám, az egyik főszerkesztő.

Merkel Dávid, a másik főszerkesztő az online verzióról beszélt. Úgy gondolták, hogy nyitnak az online média világa felé. Az egyéves évforduló mellett ez a lépés mérföldkő a magazin életében, amellyel a szerkesztők a most végzett, fiatalabb öregdiákok felé igyekeznek nyitni. Ez a változás is mutatja az újság hosszú távú terveit, előrevetíti a következő fejlesztési irányvonalakat.

Az online kiadvány lehetővé teszi a szélesebb elérést az olvasók számára. Az új verzió a Karrier Iroda honlapján érhető el, a nyomtatott forma továbbra is megrendelhető az iroda webboltjában. A Pannon Egyetem mindkét megjelenést támogatja, az internetes felület is – a nyomtatotthoz hasonlóan – a valódi magazinélményt nyújt – mondta Merkel Dávid.
 

Ódor Eszter
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.