Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Beiktatták az EHF Hírességek Csarnokába Iváncsik Gergőt

2024. december 14. 21:15 // Forrás: MTI
Beiktatták Iváncsik Gergőt az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Hírességek Csarnokába, a bécsi ünnepségen pedig Simon Petra átvette az év legjobb fiatal női kézilabdázóját illető elismerést.

A magyar válogatott és a Veszprém 2017-ben visszavonult balszélsője, Iváncsik beiktatására az EHF bécsi központjában került sor ünnepélyes keretek között szombat este. Ezzel a tavaly nyáron beiktatott három egykori klasszis, Görbicz Anita, Pálinger Katalin és Nagy László után Iváncsik a negyedik magyar tagja.

"Mindenfélképpen a legfelső polcra" - felelte az MTI-nek arra a kérdésre, hogy eredményes pályafutásában hová helyezi ezt az elismerést.

Fotó: EHF/kolektiffFotó: EHF/kolektiff

Megmondom őszintén, nagyon váratlanul ért, abszolút nem számítottam rá, de óriási megtiszteltetés, nagyon-nagyon büszke vagyok erre az egészre.

Mint mondta, külön örömmel tölti el, hogy mindössze negyedik magyarként került be.

"Olyan játékosok közé kerültem én is, akik ellen játszottam, akikkel együtt játszottam, illetve akiket még gyerekként néztem a tévében"

- emelte ki.

Nyilván hiányzik a tarsolyból egy-két eredmény, akár érem is, de én úgy gondolom, hogy ezzel akár meg is lehet ezt az egészet koronázni. Óriási dolog, hogy nemzetközi szinten így elismerik a teljesítményem, borzasztóan büszke vagyok

- fogalmazott pályafutása kapcsán Iváncsik.

Idén 21 új tagot - 7 nőt és 14 férfit - iktattak be, közülük 13-an voltak jelen a bécsi gálán.

Iváncsik 1998 és 2000 között a Győr, majd 2017-ig a Veszprémet erősítette. Utóbbi együttessel 16-szoros magyar bajnok (2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017), 14-szeres Magyar Kupa-győztes (2002, 2003, 2004, 2005, 2007, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017), háromszor játszott Bajnokok Ligája-döntőt (2002, 2015, 2016), 2008-ban KEK-et, 2015-ben és 2016-ban pedig SEHA Ligát nyert. A Veszprém színeiben 718 mérkőzésen 2262 gólt dobott.

A magyar válogatottban 270-szer jutott szóhoz és 696 gólt szerzett. A 2004-es és 2012-es olimpián negyedik volt a csapattal, világbajnokságon két hatodik hely (2003, 2009) a legjobb eredménye. A világválogatottban pályára lépett 2010-ben, abban az esztendőben őt választották Magyarországon az év legjobb férfi játékosának. A 43 éves Iváncsik jelenleg a veszprémi akadémia U15-ös csapatának vezetőedzője.

Átvette az esztendő legjobb fiatal női kézilabdázóját illető elismerést Simon Petra, a Ferencváros irányítója, aki a magyar válogatottal az Európa-bajnokság vasárnapi, franciák elleni bronzmérkőzésére készül, amelyet ugyancsak Bécsben rendeznek.

Hatalmas megtiszteltetés és nagyon örülök, hogy itt lehetek ilyen sztárok között. Ahogy körbenézek, mindenhol olyanok állnak, akikre felnézek és mindig fel is fogok

- hangsúlyozta az MTI-nek Simon, aki elárulta, nem számított a díjra.

"Nem is gondoltam bele, hogy egyáltalán ilyet osztogatnak vagy hogy ilyen létezik" - mondta Simon, aki hozzáfűzte, így is nagyon boldog volt, amikor elektronikus levélből megtudta, hogy ő érdemelte ki. Elárulta, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány gondolkodott, hogy elengedje-e a vasárnapi éremcsatározás előtt.

Az utolsó pillanatban hozta meg a döntést, hogy végül jöhetek. Úgy gondolom, egy kicsi kikapcsolódásnak jó, és edzés után jöttem, szóval igazából arra is volt még idő. Utána pedig megyek haza és alszom, hiszen holnap egy nagy feladat vár ránk, én pedig bronzéremmel szeretnék hazamenni

- fejtette ki.

A 20 éves játékos 2022-ben mutatkozott be a Ferencváros felnőtt csapatában.

A következő idényt kölcsönben töltötte az MTK-nál, de a 2023/24-es szezonra visszatért az FTC-hez, bemutatkozott a Bajnokok Ligájában, amelyben összesen 39 gólt szerzett, tavasszal pedig bajnok és Magyar Kupa-győztes lett.

Tavaly megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, amelyen a torna legjobb játékosának és az álomcsapat irányítójának is megválasztották. A döntőben nyolcszor volt eredményes és öt gólpasszt is adott.

A felnőtt válogatottban már 38 meccsen játszott Simon, ott volt a tavalyi világbajnokságon és az idei olimpián is.

Átadták az esztendő legjobb női és férfi játékosának járó elismerést is. Előbbit a nyáron visszavonult, a Győri Audi ETO-val Bajnokok Ligáját, a norvég válogatottal olimpiai bajnoki címet nyert Stine Oftedal érdemelte ki, utóbbit Emil Nielsen kapta, aki a Barcelonával a BL-ben diadalmaskodott, a dán nemzeti csapattal pedig ötkarikás aranyat és Eb-ezüstöt nyert.

vehir.hu
további cikkek
Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát kézilabda Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata nyerte a Spanyol Kupát Ogonovszky Eszter csapata, a bajnok Super Amara Bera Bera - címét megvédve - megnyerte a női kézilabda Spanyol Kupát, miután a vasárnapi döntőben 30-21-re legyőzte a Replasa Beti-Onakot. tegnap 19:38 Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: hazai pályán döntetlen Montenegró ellen A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. tegnap 19:31 Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben kézilabda Európai kézilabdaligák: Szöllősi-Schatzl két góllal mutatkozott be a Metz-ben Az Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine két góllal járult hozzá a címvédő és listavezető Metz HB 33-16-os győzelméhez a Toulon Métropole Var HB otthonában a francia női kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. 2025. március 15. 8:11 Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen férfi kézilabda-válogatott Rosta és Fazekas is magabiztos győzelmet vár Montenegró ellen Rosta Miklós és Fazekas Gergő is azt várja, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztosan legyőzi Montenegrót az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. 2025. március 15. 7:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.