Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Virágözönben a város

2010. augusztus 7. 3:08
Idén több, mint ötszázan neveztek be a Virágos Veszprémért versenybe. Az elő zsűri ezek közül válogatta ki a legvirágosabb 130 társasházat.

Összesen 521-en neveztek be a versenyre, a zsűri 130-at választott ki. A 130 családi ház, erkély, társasház és intézmény közül - Strenner József kertépítő mérnök vezetésével - a négytagú zsűri hetven kertet díjaz. Az ünnepség augusztus 17-én kerül megrendezésre a városházán, de tartanak városrészenként is értékelést – mondta Molnár Ernő képviselő.


Molnár Ernő

A versenyt, a mostani formájában, negyedik alkalommal rendezik meg, nyolc kategóriában lehetett nevezni. Az első Virágos Veszprémért versenyre mindössze 55-en jelentkeztek, azóta egyre népszerűbb a lakosság körében.

Akik májusban ingyen kaptak virágpalántákat - azzal a feltétllel, hogy városi közterületein beültetik és folyamatos gondozzák őket -, részt vesznek a versenyben.


 

Ódor Eszter
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.