Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Moszkvában sűrűsödik a köd, pánik nincs

2010. augusztus 6. 8:33 // Forrás: MTI, index
Az orosz fővárosban pénteken délelőtt tovább sűrűsödött a füstköd, és a legtöbb helyen 200 méter alá csökkent a látótávolság.

A szokásoshoz képest némileg visszaesett a autóforgalom, de semmiféle pánik nincs. Oroszország tiszti főorvosa már azt fontolgatja, hogy esetleg elhalasszák az iskolaév kezdetét is Moszkvában. A három nagy moszkvai repülőtér közül Seremetyevo - ahová a budapesti gépek érkeznek - délelőtt még menetrend szerint fogadta a járatokat, majd délutántól - akárcsak Vnukovo és Domogyedovo - az időjárás, az egyre csökkenő látótávolság függvényében engedélyezte a le- és felszállásokat.

A füst kaparja az emberek torkát és csípi a szemüket. Sokan próbálnak maszkot vásárolni, az a korábbi mintegy 20 forint helyett már 350 forintnyi összegbe kerül, de gyakorlatilag nem kapható: Moszkvában e védőeszközök forgalma két és félszeresére, Voronyezsben négyszeresére nőtt. Ugyancsak sokan nedves zsebkendőt tartanak orruk és szájuk elé, s a szakértők szerint az egyetlen megbízható megoldás a gázmaszk lenne, de azzal elég nehéz élni.

A köd olyan sűrű volt már reggel, hogy az orosz kormánynak otthont adó úgynevezett Fehér Ház egyik munkatársa az újságíróknak elmondta: reggel megijedt, hogy elmulasztott valamit, mert munkahelyéhez egészen közel volt már, de még nem látta az épületet.

 
Turisták a Vörös téren

A péntekre előre jelzett 40 fok helyett a déli órákban 26-28 fokos hőmérsékletet mértek az orosz fővárosban.

A rendkívüli helyetek minisztériuma szerint pénteken reggel az országban 558 erdő- és tőzegtűz égett mintegy 180 ezer hektáron, ezek közül mintegy 80 nagy területen, s az oltásban csak a minisztérium részéről 162 ezer ember, 26500 gép és 25 repülő és helikopter vett részt.

Moszkva környékén azon dolgoztak a hadsereg egységei, hogy a katonai raktárakból elszállítsák a robbanásveszélyes anyagokat.

A lapok pénteken megírták, hogy a haditengerészet Moszkva melletti Kolomnában lévő légitámaszpontján - amelyet a tűz gyakorlatilag elpusztított, s emiatt az államfő több magas rangú tisztet leváltott - egyebek mellet a lángok martaléka lett a hadsereg vezérkarának kommunikációs központja.

Közben számos oroszországi településen megkezdődött már a leégett házak újjáépítése és elkezdték kifizetni a károsultaknak az állami segélyeket.

vehir.hu
további cikkek
A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa közélet A vörösiszap katasztrófánál is segített a város új Véghely-díjasa 2026-ban Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a kiemelkedő közszolgálati tevékenysége elismeréseként Németh József részére Véghely-díjat adományozott. tegnap 23:38 A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók gazdaság A cápák között befektetőjével nézhettek szembe a veszprémi vállalkozók Hogyan lehet a kudarcból stabil alapot építeni, és miért rejteget komoly veszélyeket a hirtelen jött siker a céges világban? A Veszprémben a Pannon Egyetemen startoló, országos CÉGTUDAT roadshow előadójával, Balogh Petyával beszélgettünk a magyar vállalkozói kedv sajátosságairól. A STRT Holding alapítója és a Cápák között befektetője őszintén beszélt kameránk előtt, hogy miért félnek a hazai cégalapítók a szintlépéstől, milyen szemléletváltásra van szükség a növekedéshez, és mit tanácsol azoknak, akik a céges világban szeretnének valami maradandót alkotni. tegnap 19:01 Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ közélet Megalakul a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ A Pannon Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2026. június 29-én, a Gazdaságtudományi Kar diplomaátadó ünnepségén stratégiai jelentőségű együttműködési megállapodást írt alá. A partnerség legfontosabb eredménye a VOSZ Gazdaságstratégiai Központ, vagyis a VOSZ Tanszék létrehozása, amely az egyetemi tudás, a tudományos kutatás és a vállalkozói gyakorlat összekapcsolását szolgálja. tegnap 10:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.